Kultúrotthon nélkül

Kökényesd. Pár héttel ezelőtt kezdték el a kökényesdi kultúrotthon felújítását, abban a reményben, hogy karácsonyig befejezik a javítást.

Kökényesd. Pár héttel ezelőtt kezdték el a kökényesdi kultúrotthon felújítását, abban a reményben, hogy karácsonyig befejezik a javítást. Csakhogy erre egyre kevesebb az esély, és úgy néz ki, hogy a helyi fiataloknak az ünnepek során nem lesz hol szórakozniuk, hiszen diszkó szervezésére más épületben nincs lehetőség a településen. Ezenkívül elmarad a Teletinik kökényesdi fellépése is, az előadásra valószínűleg a halmi művelődési otthonban kerül sor. – Én azt szerettem volna, ha ebben az évben a kökényesdi kultúrotthon külső javítását végzik csak el, ugyanis ebben az esetben egészen tavaszig használható lett volna – nyilatkozta Alexandru Panea polgármester. – Csakhogy az alpolgármester – aki egyébként kökényesdi – ragaszkodott ahhoz, hogy még most elkezdjék, és mire én kimentem néhány tanácsossal, már kiverette az épület falát. A hideg idő miatt most nem lehet dolgozni, így csak abban az esetben lesz használható a kultúrotthon az ünnepek idején, ha a következő napokban beáll egy meleg időszak, és a mesterek tovább tudnak dolgozni. A polgármester ezenkívül azt is elmondta, hogy a tanácsosok jelentős részével már megegyezett abban, hogy a következő évben még 200 millió lejt fordítanak a kultúrotthon és környéke rendbetételére. – Régi tervünk, hogy az épület előtti területen egy parkot alakítsunk ki. Ide egy lábteniszpálya és egy játszótér kialakítását is tervezzük, ami nagyon sokat javítana a település arculatán. Ezt körbe is szeretnénk keríteni, amire nem kell majd költenünk, hiszen kiszednénk a halmi központi parkot övező kerítést. Ott ugyanis már nincs szükség rá, hiszen a központban már nem kell elkeríteni a füves részt az állatoktól.

Ami az egyéb javításokat illeti, a polgármester kiemelte a járdák lebetonozásának a szükségességét is. A szűkös keretek miatt az önkormányzatnak ez nem áll módjában, de amint azt a polgármester kijelentette, abban az esetben, ha egy utca lakói vállalják, hogy közmunkával elvégzik a munkát, ő biztosítja számukra az anyagot. Egy utcán biztos, hogy lesz járda a következő évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?