A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy a magyar olimpiai mozgalom semmiféle bojkottban nem vesz részt, sportolóik mind a megnyitón, mind a játékokon részt fognak venni. Kamuti Jenő főtitkár maga is megélte az eddigi két legnagyobb bojkottot. Vele beszélgettünk.
Kamuti: „A sportolónak vallás
Hogyan élte meg ezeket a válságos időket?
A Nemzetközi Vívó Szövetség technikai küldöttjeként voltam Moszkvában és Los Angelesben, nagyon rossz szájízzel. Politikai döntéssel megfosztották a versenyzőket attól, amire egy életen át készültek. Olimpiára kijutni, az egy sportolónak hitvallás, s ha rajta kívül álló, soha eredményt nem hozó döntés miatt nem tud ott lenni, négy év munkája veszett kárba.
Ebből kicseng, hogy a pekingi bojkott sem lenne megoldás, s az is, hogy a politikát nem lenne szabad behozni a sportba.
Először is: az alapdolog, hogy a sportot és a politikát ne keverjük. Sőt: a politika profitál a sportból, ahogy a sport is a politikából, de nem szabad olyan messzire menni. Olyan megoldásokba hajszolják bele a sportot, ami nem annak a profilja. Ezeket oldja meg a nemzetközi politika, az ENSZ, a Biztonsági Tanács, de hagyják békén az olimpiát! A sport és a kultúra önálló, sőt, Kínával kapcsolatban két alkalommal a sport is segített a politikai megtisztulás, enyhülés tekintetében. Az egyik Kissinger idejének elhíresült „pingpong diplomáciája”, a másik – ez meggyőződésem, és tapasztaltam is – hogy amikor elhatározta a kínai vezetés, hogy megpályázza a XXIX. Olimpiai Játékok rendezési jogát, azóta a kínai kormány politikájában kitapinthatóan érezhető a lazulás, az emberi jogok valamivel nagyobb tisztelete. Nem azt mondom, hogy európai szemmel minden rendben van, de a sport itt nagy szolgálatot tett a demokrácia javára. Kínának már a pályázat idején megújulást kellett végeznie, mert különben soha nem nyerte volna meg. S amióta megnyerte, folyamatosan érezhető a diktatúra oldódása.
Tisztségéből adódóan nyilván többször is járt Pekingben.
Mióta főtitkár vagyok, félévente legalább egyszer. Idén most megyek másodszor.
Ön és a magyar olimpiai mozgalom kategorikusan elveti a bojkottot. Néhány nemzetközi politikus – ezt Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezte, s csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár és már többen is – tiltakozásképp nem lesz ott a megnyitón. Gondolja, hogy a sportolók között is akad híve a bojkottnak?
Elvétve lehet. Nem gondolkodunk egyformán. Nyitott kérdés a sportolók szólásszabadsága az olimpia idején. Az emberi jogok tiszteletben tartásával mi sem korlátozhatjuk a versenyzőket, hogy mit mondjanak. Egyetlen korlátozás van e téren: az Olimpiai Charta 51. pontja alapján a sportoló vagy vezető a játékok idején nem tehet olyan nyilatkozatot, amely az olimpiai mozgalomra negatív hatással van. Mi is arra készítjük fel a versenyzőinket, hogy ilyet ne tegyenek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.