JFK ÉLETRAJZA

John Fitzgerald Kennedy a múlt század egyik legnagyobb hatású politikusaként él ma is a köztudatban. 86 éves lenne, ha élne, s ha nem oltották volna ki az életét azon a végzetes novemberi napon Dallasban. Az ellene irányuló merénylet kitervelői, végrehajtói továbbra is ismeretlenek, és valószínű, hogy örökre azok is maradnak.

John F. Kennedy 1917. május 29-én született a Massachusetts állambeli Brooklinban. Gazdag ír származású család sarjaként korán belekóstolt abba az életbe, melyben a politika és az üzlet egyformán fontos szerepet játszott. Apja, Joe Kennedy a második világháború előtt az Egyesült Államok londoni nagykövete volt, testvérei – Robert és Edward – szintén a politikusi pályát választották.

Önkéntesként vonult be a haditengerészethez két hónappal a Pearl Harbour-i támadás előtt. A haditengerészetnél harcolt. 1943-ban a Csendes-óceán keleti vizeinél a japánok elsüllyesztették azt a torpedónaszádot, amelynek parancsnoka volt. A súlyosan megsebesült Kennedy katonáival egy szigetre került. A bennszülöttek mentették meg az életét. Romantikus körülmények között, miután egy kókuszdióra írott üzenetük célba jutott, talált rájuk a flotta mentőegysége. Háborús hősi hírneve sok szavazatot szerzett számára a választások során. 1946-tól már aktív demokrata párti politikusként szerepelt, ugyanis háromszor beválasztották a képviselőházba, majd a koreai háború befejezésének évében, 1953-ban szülőállamának szenátora lett. A családja minden támogatást megadott neki, és John soha nem feledkezett meg erről. Ugyanebben az évben kötött házasságot Jaquline Bouvier-vel, aki JFK elnöki ideje alatt legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint maga az elnök. Esküvőjük abban az időben rendkívüli eseménynek számított, nem a menyegző ténye, hanem a ráköltött pénz mennyisége miatt.

Az ötvenes években pártja legnépszerűbb politikusává lépett elő, majd Eisenhower második ciklusának végén ő is sorompóba szállt az elnöki székért. Minimális különbséggel nyerte a választásokat Nixon előtt, aki az évtized végén egyébként szintén a Fehér Ház lakója lett.

Kennedy azonnal a mélyvízbe csöppent, hiszen alig néhány hónappal a beiktatása után szembe kellett néznie az első kubai válsággal, amit másfél évvel később még egy követett. Az első a kommunista rezsim megdöntésére irányult, ám a Disznó-öbölnél kudarcba fulladt, míg a második, a szovjet atomrakétáknak köszönhetően, csaknem a harmadik világháborúba sodorta a világot. Az elnöknek minden diplomáciai érzékére szüksége volt, hogy megoldja ezeket a válságokat.

Aztán következett Berlin. A megépült berlini fal nyugati oldalán Kennedy szolidaritását fejezte ki az ott élő németekkel, és ennek bizonyítására a következőt mondta: Ich bin ein Berliner. (Én egy Berlini vagyok.) Ez a válság a halála után negyedszázaddal, a hidegháború végén oldódott meg, nem lehetett tanúja a fal leomlásának.

Kennedy fiatalos lendületet vitt a Fehér Házba. A kül- és belpolitikai válságok ellenére megőrizte a tekintélyét, és azt a személyi varázst, amiért annyira szerették az ország polgárai. Természetesen voltak ellenségei is, és valószínűleg közülük kerültek ki azok is, akik a gyilkosságot kitervelték és végrehajtották. Tragédiája az egész amerikai nemzet tragédiája lett, hiszen halálával megnyílt az út az értelmetlen vietnami háború felé. Bizonyos érdekek azonban mást diktáltak, és ebben a játszmában az elnök feláldozhatóvá vált. (k-i)