A JFK-legenda nem homályosul

1963. november 22. Az elnöki pár a dallasi repülőtérenReuters-felvétel1963. november 22-én, pénteken, 12. 30-kor Dallas belvárosában lövések dördültek, amelyek véget vetettek John F. Kennedy, az Egyesült Államok harmincötödik elnöke életének. Kennedyn kívül a golyók megsebesítették John Connally texasi kormányzót is. Az Egyesült Államok gyászba borult. Talán furcsán hangzik, de közel négy évtizeddel az ikertornyok tragédiája előtt ezzel a brutális merénylettel veszítette el az USA az ártatlanságát először.

AZ ELŐZMÉNYEK

Kennedy texasi látogatására azért volt szükség, mert a Demokrata Párt texasi szervezetében áldatlan állapotok uralkodtak. Ez a legfeltűnőbben abban nyilvánult meg, hogy a két legmagasabb rangú texasi demokrata politikus, John Connally kormányzó és Ralph Yarborough szenátor látványos küzdelmet folytatva ott ártott egymásnak, ahol csak tudott. 1960-ban Kennedy csak egy hajszállal nyert Nixon ellen Texasban, s ha Connally és Yarborough nem köt tűzszünetet, a következő őszön Texasban esélye sem lett volna az elnöknek. Ezzel érveltek azok, akik a dallasi látogatást szorgalmazták. Akadtak azonban az elnök környezetében olyanok is, akik igyekeztek lebeszélni a texasi útról, de legalábbis arról, hogy Dallas szerepeljen az útitervben. Egyesek kifejezetten kockázatosnak tartották a dallasi utat.

A merénylet után legendává vált Kennedyről utólag nehéz elképzelni, hogy életében mennyire megosztotta az amerikai társadalmat. Pedig nemcsak szeretet és hódolat vette körül a hívei részéről, de rengeteg ellensége is volt, például éppen Dallasban, az Egyesült Államok egyetlen olyan nagyvárosában, ahol szeretet és megbecsülés alig, gyűlölet és megvetés viszont annál több termett Kennedy számára. Dallasban (a Kennedy-hívek szerint „a kifinomult fasiszták városában”) szinte társasági formula volt az elnök meggyilkolásáról tréfálkozni, vagy katolikus hitén élcelődni. Jó viccnek számított játékos körözőlevelet kiadni ellene, abban kommunistabarátsággal, keresztény ellenességgel, faji zavargások szervezésével vádolni. Dallasban a protestáns fundamentalizmus és a jobboldali radikalizmus hazafias kötelesség volt. Jellemző, hogy a dallasi polgármester a Kennedy-látogatás alkalmával a szokásjoggal ellentétben nem rendelt el iskolai szünetet: csak azok a gyerekek mehettek el az elnöknek integetni, akiket a szüleik személyesen elkísértek. De arra is volt példa, hogy egy fiatal tanítónő kijelentette, hogy akkor sem engedi el a tanítványait, ha az egész családjuk értük jön. „Ha találkoznék vele, leköpném” – tette hozzá, hogy álláspontja tízévesek számára is félreérthetetlenné váljék.

ÖSSZEESKÜVÉS VAGY MAGÁNYOS GYILKOS?

Ilyen előzmények után a lövéseket követő pillanatban mindenki azonnal arra gondolt, hogy az elnök összeesküvés áldozata lett. Biztos volt benne a felesége, Jacqueline is, aki így sikoltott fel: „Megölték Jacket!” Biztos volt benne Yarborough, a kocsiban ülő szenátor is, amikor feljajdult: „Lelőtték az elnököt!” Ebből a feltételezésből indultak ki a titkosszolgálat emberei is, akik eleinte még a puccskísérlet lehetőségét sem zárták ki. A hatéves Caroline Kennedy testőre a merénylet hírének hallatára egy baráti család házából visszavitte a tiltakozó kislányt a Fehér Házba, ahol úgy vélte, hogy nagyobb biztonságban lesz. A titkosszolgálat Dallasban tartózkodó tagjai addig próbálták késleltetni az elnök halálhírének nyilvánosságra hozatalát, amíg Lyndon Johnson alelnököt, immáron az Egyesült Államok elnökét, biztonságban nem tudták a Washingtonba tartó elnöki gép fedélzetén. Nem hatott megnyugtatóan az sem, hogy a merénylet ismertté válása után két órára összeomlott a washingtoni telefonrendszer. Aminek oka ugyan a vonalak túlterheltsége volt, hiszen mindenki a szörnyű hír hallatán telefonálni kezdett, de hát a puccsok is a telefonvonalak elvágásával kezdődnek.

A közvélemény azonnal értesült a történtekről. A UPI hírügynökség négy perccel a merénylet után jelentette, hogy három lövést adtak le az elnökre, két perc múlva pedig az ABC rádió megszakította helyi adásait, és bemondta, hogy mi történt Dallasban. A tévécsatornák három napig, Kennedy temetéséig nem is tértek vissza rendes műsoraikhoz: szünet nélkül (és reklámok nélkül) tudósítottak a gyilkosság körüli fejleményekről. Egy későbbi felmérés szerint a felnőtt amerikaiak a három nap alatt átlagban napi tíz órát töltöttek a tévé előtt.

A merénylő kilétére hihetetlen gyorsasággal fény derült. A merénylet után a dallasi rendőrség egy moziban elfogta Lee Harvey Oswaldot, aki harmincöt perccel korábban agyonlőtt egy rendőrt, aki igazoltatni akarta. De a rendőrgyilkosság nélkül is ő lett volna az első számú gyanúsított, mivel ő az egyetlen eltűnt alkalmazott abból a könyvtárból, amelynek ablakából a lövéseket leadták. Ha Oswald bíróság elé került volna, akkor egy nyilvános tárgyaláson talán mindenki számára kiderülhetett volna, amit azóta számtalan hivatalos és nem hivatalos vizsgálat – kezdve a Warren-bizottság jelentésével – megerősített, hogy JFK gyilkosa sem szélsőjobboldali, sem nemzetközi kommunista összeesküvés részese nem volt, a merényletet saját szakállára követte el, és egyszerűen azért tette, mert pszichopata volt. De Oswald nem került bíróság elé. Vasárnap délelőtt, amikor a rendőrségi fogdából egy börtönbe akarták átszállítani, Jack Rubinstein dallasi sztriptízbár-tulajdonos a televízió nyilvánossága előtt hasba lőtte. Ez volt a televíziózás történetének első egyenesben közvetített gyilkossága. Rubyt saját bevallása szerint Kennedy iránti odaadása motiválta. Valójában Oswaldhoz hasonlóan ő is pszichiátriai eset volt, aki egyszerűen híres akart lenni, és aki rettenetesen meglepődött, amikor a bíróság első fokon halálra ítélte.

NÉGY ÉVTIZED UTÁN IS HOMÁLY

Dallas óta negyven év telt el, de a Kennedy-gyilkosság még mindig jelentős helyet foglal el az amerikaiak képzeletében. Az interneten több mint százezer dokumentum foglalkozik a dallasi tragédiával, többségük összeesküvés-elméletet propagál. Az állítólagos összeesküvők ugyanúgy megtalálható az FBI és a CIA, akár a maffia és a szakszervezet, a nemzetközi kommunizmus és az amerikai szélsőjobboldal, a kubai kommunisták vagy a kubai antikommunisták. „Nem lehet, hogy a gyerekeinknek is azt tanítsák: Oswald ölte meg Kennedyt. Sötétebb és aljasabb, sokkal tragikusabb dolog történt Dallasban azon a napon” – írja az egyik dokumentum szerzője. De a dallasi gyilkosság nem csak az önjelölt magándetektívek vesszőparipája. Oliver Stone 1991-es JFK című filmje, amely tömegeket vonzott, szintén azt szuggerálja, hogy összeesküvés áll a Kennedy-gyilkosság hátterében. Norman Mailer Nobel-díjas író Oliver Stone-nal vitatkozó Oswald-életrajza szintén bestseller lett.

Talán sosem tudjuk meg az igazságot, hiszen az összes, az elnök elleni merénylettel foglalkozó anyagot kilencven évre titkosítottak. Talán majd a mai amerikai felnőttek gyermekei (ők is öreg korukban) megtudhatják, kinek állt az útjában John Fitzgerald Kennedy.

(Feldolgozta: kövi)