Itt én vagyok a gumiember

Ma minden másképp van. A járókelő bírságolja meg a tilosban parkoló rendőrt, a postás harapja meg a kutyát, a nyugdíjas adja át helyét a buszban, a bliccelő kéri az ellenőr jegyét. Az Új Szó főszerkesztőjét pedig a kisebbségekért, emberi jogokért és regionális fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes kérdezi.

Gyanús küldemény érkezett szerkesztőségünkbeismeretlen szerző felvétele Ha ezen a napon tótágast áll a világ, és nem az újságíró készíti az interjút a politikussal, hanem fordítva: indokolt a kérdés, szeret-e, szeretne-e más bőrébe bújni?

Nem, habár az enyémből majdnem kicsattanok előrehaladott sörhasam – Hofi szerint bányászcsöcs – miatt. Pedig voltak olyan viharos-bársonyos napjaim, amikor lesült a bőr a képemről, mert visszalapoztam ama átkos idők Új Szóit, és rádöbbentem, micsoda szamárságokat firkáltam össze. Olykor féltettem is a bőrömet, máskor pedig majdnem kiugrottam belőle a sokféle ostobaság láttán. De nem szoktam és nem is akarok más bőrével takarózni, más bőrébe bújni, mert azt azért sosem feledtem, hogy minden ember a maga bőrét viszi a vásárra.…és idegen tollal ékeskedni?

Ez rút dolog lenne, mert én mindig a sajátommal vitézkedem. Tudom, hogy lassanként alkonyul, tehát lekonyul, de ma még úgy-ahogy szuperál. Mármint az újságírói vénám. Hetente egyszer-kétszer még duzzad… a mondanivalótól. Olyan ez a toll, amilyen, de mégis csak az én harci eszközöm. Máséval fel nem cserélném.Kínosnak vagy viccesnek tartja az Új Szóban sűrűn előforduló, elírásokkal tűzdelt pongyolákat?

„Mindenkinek megvan a más baja” alapon úgy vághatnék vissza, hogy az Új Szó nyelvi pallérozottsága vetekszik legtöbb politikusunk anyanyelvi kultúrájával. Mindkettő – tisztelet a kevéske kivételnek – a bányabéka segge alatt restellkedik. De nem teszem, és inkább őszintén bevallom, hogy naponta nem a torkomon legurított jófajta boroktól vöröslik az arcom, hanem azért, mert szinte szünet nélkül pirulok a nyelvi pongyolák miatt és valósággal belezöldülök-kékülök olyasmikbe, hogy „Bójai Egyetem”, vagy „felcsendült a müncheni tenorok baritonja”, vagy „nemrég ünnepelte születésnapját a híres német fogamzásgátló gyár”, vagy „az egyik kisvárosunkban órákra megszűnt a vízszolgáltatás, de még nem tudni, ki issza meg ennek a levét”. Három dolog azért vigasztal. Először is az, hogy Peterdi Pál népszerű Tücsök és Bogár című rovata is éveken át hemzsegett a hasonló példáktól. Az is nyújt némi enyhet, hogy néhány baromságot azért már sikerül kiirtanunk, még a szöveg megjelenése előtt. De leginkább annak örülük, hogy megismertem olyan fiatal kollégákat is, akik tudnak pontosan, szépen írni anyanyelvünkön.Főszerkesztőként igazolhatja-e, hogy az Új Szó az olvasóktól és a helyesírástól független napilap?

A helyesírástól még elég gyakran, miként néhány kommentárban, tudósításban sajnos, a valós tényektől is független a lapunk, de az olvasóktól semmiképpen. Minden patetizmus nélkül mondom, hogy mi értük vagyunk, még akkor is, ha nem mindig tudunk elvárásaiknak megfelelően muzsikálni. De azért csipkedjük magunkat. Nem szeretnénk végképp eljátszani a bizalmukat. Mert anyanyelv és Új Szó csak egy van...Az egyszeri zsidó vendéglős azt mondta, veszteséges az üzlete, s abból él, hogy szombaton zárva tart. Elképzelhető, hogy egy sanda analógia alapján az Új Szó példányszáma akkor emelkedne, ha üresen tátongó, fehér lapokkal jelenne meg, megkímélve ezáltal az olvasókat rossz hírektől és a bakiktól?

A csupasz fehér lapot ugyebár vécépapírnak hívjuk, a rendeltetését hadd ne részletezzem. Az üresen tátongó újságnyomó papír pedig a sztrájk jele. Az Új Szó akkor jelent meg így, amikor Mečiar jelentős adóemelésével akarta kinyírni a független sajtót. Ne adja az ég, hogy még egyszer ilyesmi vagy – horribile dictu! – az MKP valamilyen vaskos tévedése miatt kényszerüljünk fehér oldallal tiltakozni… Ilyen rossz hírtől valóban szeretnénk megkímélni az olvasót.Azt mondják, vannak MKP-s politikusok, akik azonnal önökre telefonálnak, ha valami nem tetszik nekik az Új Szóban (megjegyzem, magam sohasem tettem ilyet). El tudja képzelni, hogy ön is a politikusokra telefonál, mielőtt azok valami butaságot mondanak?

Azt, hogy felhívnak bennünket, hivatalosan sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módomban… Ugye milyen blőd válasz? Politikusoktól ragadt rám... Hadd legyek azonban továbbra is őszinte: néhanapján valóban akadnak hiszteroid hívások, amelyeken én kiválóan szórakozom. Japánban sok munkahelyen olyan szobát rendeztek be, ahol a főnök gumiból készült, embernagyságú alakját helyezték el. Bárki bemehet, pofon vághatja, szidalmazhatja, le is köpheti. Ha csak így tud kielégülni, akkor hadd tegye. Nem túl elegáns megoldás, de még mindig jobb, mintha a munkatársait vagy a beosztottjait buzerálná. Csak annyi történik tehát, hogy itt és most én vagyok a gumiember, habár nem egészen, mert én visszapofázok, s ha kell, vissza is ütök. Tollal. Ha pedig hébe-hóba én tárcsázok, akkor nem tanácsokat osztogatok, hanem háttérinformációkat kérek. Alaposan megválogatom, hogy kiktől, mert több képviselőnk ugyan nem mond semmilyen butaságot, de csak azért, mert éveken át meg sem szólal a parlamentben.Ha miniszterelnök-helyettesként most három kívánságát teljesíthetném, mit kérne?

Első kívánságomat már nehezen tudja teljesíteni, habár a politikában nincs lehetetlen. Szóval: ne veszítsék el a választásokat, mert ez a kormány tétova, béna, nagyon sok rosszat tudnék róla mondani, de azért, mi tagadás, jobban elviselném az elkövetkező négy esztendőben is, mint Vladóékat. A második kérésem könynyebben teljesíthető. Az MKP vezetői végre egy irányba – jó irányba! – húzzák a párt, s ezáltal hazai magyarságunk szekerét. Harmadikként azt kérem, potenciális választópolgárként pedig azt követelem, hogy csak olyanok kerüljenek vezető tisztségbe, akik nemcsak betétkönyveket és bankszámlákat, hanem olykor-olykor irodalmat is olvasnak. Például Sütő András örökbecsű vallomását: „Nem fölfele, hanem lefele török, Uram. Vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakerteket nevelhetnének”. És ne csak olvassák, ne csak papoljanak, hanem így is cselekedjenek....Végül egy személyes kérdés: harmadszorra is lesz még az Új Szó „újonnan” kinevezett főszerkesztője?

Ugyan három a magyar igazság, de csak a mesékben. Ezért a valóságban a harmadik székfoglaló szóba sem jöhet. Már másodszori főszerkesztői megbizatásom is egyeseknek sok volt. Sőt: sokk volt. Ők még egy ideig dúlhatnak. És fúrhatnak. De semmi pánik, mert nincs messze a vég. Csak meghatározott időre tértem viszsza, ráadásul a lapigazgató bármikor ismét kipenderíthet, mi több: én is akármikor vehetem a kalapom. Egyelőre azonban engem nem foglalkoztat ilyesmi, mert jól érzem magam a mostaninál sokkal jobb újság készítésére hivatott társaságban. Ám a rangkórság most sem kerített hatalmába. Azért sem, mert már a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a főszerkesztősködés átmeneti helyzet. Olykor agyvérzéssel fenyegető idegállapot, de ez oké, hiszen minek egészségesen meghalni. Egyébként nem nagy dicsőség ez a poszt. Az igazi elismerés az, ha valakit nem beosztása, hanem cikkei alapján tartanak újságírónak. Ha akad még néhány jó évem, akkor ezt a számomra legnagyobb rangot szeretném kiérdemelni.A szerző miniszterelnök-helyettes

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?