Abszurd magamutogatás a nézőtéren

Ha önnek semmit se mond Romana Tabaková neve, akkor egyrészt nem sokat vesztett, másrészt megkímélte magát némi szekunder szégyenérzettől, és nem kellett elgondolkodnia azon, hogyan kerülhetett egy ilyen ostoba nő a politikába. Röviden: egy volt teniszezőről van szó, akit az  OĽaNO-nak köszönhetünk, az ő listájukon jutott be a parlamentbe 2020-ban. Később már az SNS színeiben indult az európai parlamenti választásokon, de azóta Andrej Dankóval is összekülönbözött. Most a sportminisztériumban dolgozik, ahol államtitkári babérokra tört, de ez nem jött össze neki. Így is jól elvan, a női sportok „nagykövete”, plusz heti tíz órában valamilyen tanácsadóként is dolgozik 45 eurós órabérért. (Ez bizony 1800 euró havonta). Gyakran szól hozzá a legkülönfélébb témákhoz a közösségi hálón, nemrég például a Trump–Zelenszkij-találkozót kommentálta úgy, hogy az ukrán elnök végre emberére akadt, mert Washingtonban nem olyan kaliberű politikusokkal kellett tárgyalnia, akik a retardált Greta Thunbergre hallgatnak. 

Talán ennyi is elég ízelítőül Tabakovából, a lényeg, hogy minden alkalmat megragad a szereplésre. Még akkor is, ha nézőként ül egy színházban. Abban a Szlovák Nemzeti Színházban, amelynek igazgatóját elsőként rúgta ki a kulturális miniszter asszony, az új igazgatónő pedig decemberben csillagászati összeget fizetett ki egy fellépésért a Putyin-párti Anna Netrebko operadívának, aki a háború óta feketelistán van Európa kulturáltabb részén.

A színészek szeptember óta minden előadás végén felolvasnak egy tiltakozó nyilatkozatot a hazai kulturális élet módszeres szétrombolása ellen. Szombaton Tabaková felpattant, és kijelentette – miközben videózta magát –, hogy a tiltakozók ezzel megsértik a színház etikai kódexét, mert társadalmi kérdésekben a tereken kell megnyilvánulni, nem a színpadon. A közönség kifütyülte, és távozásra szólította fel őt, valaki azt is megjegyezte, hogy Tabaková bent sem volt az előadás nagy részében, és amikor a helyén ült, akkor is inkább a telefonját nézte, mintsem a színpadot. A politikusnő kikérte magának az aljas feltételezést, ám később kiderült, hogy az este folyamán is posztolt valamit, úgyhogy lehet némi igazság ebben. Sőt, nem kizárt, hogy direkt e rövid performansz miatt érkezett, és csak azt várta, mikor lesz vége az előadásnak.

Mindenesetre országos figyelmet harcolt ki magának, és nem is csak negatív értelemben, rajongói ugyanis nagyon megdicsérték, és biztosították őt szimpátiájukról. Ők nyilván olyan munkahelyen dolgoznak, ahol minden rendben van – vagy ha nem, akkor sem jutna eszükbe jelezni munkaadójuknak elégedetlenségüket, felhívni a figyelmet a jogtiprásokra, antidemokratikus praktikákra, szakmaiatlan döntésekre, a főnök haverjainak és rokonainak funkcióba juttatására. A kultúrában dolgozók egy jelentős része viszont ősztől sztrájkkészültségben van, és élnek a szólásszabadság jogával, mert nem tetszik nekik, hogy például a korábbi független bizottságok helyett már a kormány emberei döntenek arról, mely művészeti projektek kaphatnak támogatást. Vagy hogy kirúgják a szakembereket, és lojális  parancsvégrehajtókat ültetnek a helyükre.

Ez az, ami sérti az összes létező etikai kódexet.