Sztyupi Putyi kalandjai

Szomszédunkban lakik Sztyupi Putyi, örök költő.

Állítólag tehetséget örökölt ő.

Éjjel, mikor az ép elmék

álmukat agyhártyapapírra gépelnék,

verset pötyög Sztyupi odaát, csöppet csörömpöl,

mindenkinek kijut az örömből,

van, aki dühöng, valaki dörömböl,

van, aki így szól: „Ihat a sörömből,

csak hagyja abba, maga Sztyupi,

maga kreténképzőt végzett lírai alkat.

Az ember örül, hogy él, meg hogy alhat!”

De Sztyupi átszellemült arccal, nyálcsorgatva csapkod.

Homlokán, két erős ránc között csillog a múzsa rúzsa.

Elméje, mint Éva almája, zöld ilyenkor, s csupa méreg,

táncolnak benne a kiötlött, s rögtön kiömlött

költői álló- s mozgóképek,

Sztyupi pötyög, pöttyre pöttyöt helyez,

kattogó traktora recseg, jé, hát megy ez!

Új lírai korszak... De lehet, hogy csak borszag...

Nem lehetek Besenyő, ha fejem lágya be se nyő...

Ól rájt ez a Sztyupi, mondja magának, és if you líri-kuss,

gyí, te gép, fussatok versikék, ép elmének épp elég menedék

az ég, ha kék, a vég, ha szép, a tél, ha tép, s a lég, a lég!

S még nem elég! Hiába rí, nyafog, s cuppog az ökörnyezet,

az értetlen lakók, mint sajton a likak, bekajdásznak s bekandikálnak

ablakomon, de egyszerű ez, mint egy rímképlet, nem felelek

meg címkéknek, sajnálom, nincs most csaj nálam, nem a gólya,

a gép kelepel, s ki tudja, még mi lep el, hőhullám vagy nőhullám,

ebédre örömpörköltet ettem, s jól megkéjezett levest,

most alkotok egy állatira élvezetest, pöttyre pötty potyog,

esőként csöppen a csöpp betű, gépemnek goromba ütleg jár,

ujjam csak üt-ver és per-pat-var, csak a papa irt papírt,

én szót szaporítok, csak felszisszenek, s ott a szösszenet,

csak tüsszentek, s több az ékezet, nem vétkezek,

fogok két kezet, és sorsommal perelve-feleselve

kerek és termetes, szögletes jeleket kedvesen el-elhelyezek

ide-oda, hova diktálja a rím vagy a ritmus, két rímképlet

közé szorulva, ki nem komplett, verslábujjhegyre ráír egy ikszet,

az pedig viszket, ...no, igyunk egy viszkit.

És most ott kinn felvijjog nem az észt, de a vészt jelző

szirénhang vagy csak sziréna, és Sztyupi ajtaján

a rend két dőre rendőre bekopogtat, és kioktat,

csendet, mert a fél város álmos, az egyház kiátkoz,

inkább csendben imádkozz, te pöttyöntő kisiparos, te potya

pöttyök kiötlője, te pöttyőrmester, pösze pöttytestőr,

pörge pöttyöntöző Sztyupinak is Putyi, Putyinak is Sztyupi!Ilyenformán Putyi, a XXI. század költőihez címzett verset

nem folytatta, mert minek, ha tán nem is lesznek akkor már

ilyen megsztyuppant típusú csodabogarak.

Inkább kibontott egy palack rajnai rizlinget,

s bordal írásához kezdett:új borszagot nyit a történelem

bukés ünnepeket hát

de ne vedeld el a kedvemet

ezen az ízlelőhelyenmáris csuklósbusszá lettem

illatkertben is kortytalanná

ha izling a rizling mit tehetsz

legyen öntelt a poharadönts, ha nem vagy hányaveti

még egy picit a szájkosaradba

minyek a konyak ha ínyen is adjákmi se sört iszunk: misebort iszunk

ha szesztelen a király – béke boraira

a torok gyöngye ő: Péter és piál*Borból vétettem s borrá leszek,

sírba visznek szöszik és szeszek.

Eliszom lassan az életem hitelbe,

nálam nem percre mérik, de literre.

Ha majdan lerészegít halálom,

hordóban temess el, jó barátom.

A koszorú egy szőlőlevél legyen,

melyet fölém a főpincér tegyen,

sírkövemen meg álljon ott e szöveg:

„Meghalt, ám de jó bort ért meg az öreg.”

Szomjamon azontúl se eső segítsen,

odafenn kisfröccsel várjon rám az Isten.