Interjú Csáky Károllyal a keddi Új Szóban

<p>A régebbi kiadású hazai &bdquo;Ki kicsoda&rdquo; tanárként, költőként, helytörténetíróként említi őt; egy frissebb lexikonunk néprajzi gyűjtőnek, helytörténeti írónak, költőnek aposztrofálja. Mindehhez illendő hozzáfűzni, hogy a debreceni egyetemen tudományos fokozatot is elért etnográfus. Csáky Károllyal beszélgettünk.</p>

Kelenyén, már a szülői házban is akadt könyv?

Főként a nagyszüleim padlásán. Ott a katonaládákban nagyon sok jó könyvet találtam, azokat lapozgattam. Az általános iskolában – az ipolysági, kékkői, losonci kirándulásainkon – már érdeklődésből vásároltam az akkori olcsó könyvtár köteteit; Nyitrán pedig, főiskolásként, az antikváriumban rengeteg értékes könyvhöz jutottam hozzá. Az állomány azóta is szüntelenül gyarapszik, így mára cirka ötezer könyvem van. Láthatod, nálam nemhogy leülni, itt már lépni is alig-alig lehet. Mivel magyarázod a pályaválasztásodat, bár mondhatnám útválasztásnak is...Minden ember beleszületik egyféle közösségbe, melynek azután fokozatosan átveszi a tudását, a tradícióit. Ezzel én sem vagyok másképp, hiszen rengeteget merítettem a környezetemből, de mégsem eleget. Ezért vált életcélommá, hogy ismerjem az ősök meg a táj valamennyi jellegzetességét, kínját-keservét. A felmenőimet tekintve először jobbágycsalád, később gazdacsalád voltunk, mindkét nagyapám pedig már bíró lett a faluban. Igazi nagycsalád voltunk, 12-14 ember egy fedél alatt, közös udvarban a szomszédokkal. Az első tapasztalatokat itt szereztem a közösségi élet öröméből-bánatából. A Miklósi Péter készítette interjút teljes terjedelmében a keddi Új Szóban olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?