Imádja a csokoládét

Carolina Kostner műkorcsolyázó
Carolina Kostner, a göteborgi műkorcsolya világbajnokság olasz ezüstérmese – bár nem látszik meg a vonalain –, de imád enni.

Carolina Kostner műkorcsolyázó

Carolina Kostner, a göteborgi műkorcsolya világbajnokság olasz ezüstérmese – bár nem látszik meg a vonalain –, de imád enni.

A svédországi világbajnokságon sem sokáig kesergett azon, hogy sok apró hibája miatt „csak” ezüstérmes lett, inkább megbeszélte a győztes Aszada Maóval, hogy a szállodába hazaérve megkóstolják a tiramisut.

Carolina nem az egyetlen a korcsolyázók között, aki szereti az édességet – bár tény és való, a fiúk gyakrabban vallják be ezt a „rossz szokásukat” –, s a beszédes olasz lány még a jégen is gyakran gondol a csokoládéra. Pedig nem is szeretem olyan nagyon-nagyon a csokit, mint mondjuk jó barátom, a csokiimádatáról híres Tomáš Verner… „Szerencsére nem kell túlságosan megtagadnunk magunktól az édességet az edzések alatt, persze túlzásba nem lehet vinni. A versenyek hetében már egyáltalán nem ajánlatos csokit enni, mert az nem tesz jót az ember energiájának. Igaz, hogy a csoki feldob, de csak egy rövid időre, utána pedig nyomott leszek tőle, és az izmaim is elnehezülnek. ĺgy a világbajnokság előtt is már kerültem a csokoládét, ezért nagyon örültem, amikor túl voltam mindenen, mert tudtam: most már mindenképp vár rám ez a kitűnő finomság!” (bt)

Csokoládéfondü

Hozzávalók: 300 g tejcsokoládé, 10g vaj, 7 evőkanál tejszín, 3 evőkanál rum, gyümölcsök vegyesen (banán, körte, füge, ananász, kivi, szőlő stb.), édes piskóta.

Elkészítés: A gyümölcsöket mossuk meg, vágjuk kisebb darabokra, szépen rendezzük el egy nagy üvegtálon. A banánt és a körtét csorgassuk meg pár csepp citromlével, hogy ne barnuljon meg. A csokoládét törjük kisebb darabokra, tegyük a fondütálba, vagy akinek nincs, az használjon kis üvegtálkát. Adjuk hozzá a vajat és a tejszínt, közepes hőmérsékleten vagy vízgőz felett állandó kevergetés mellett olvasszuk fel. ĺzesítsük rummal (de lehet bármilyen finom likőrrel). A gyümölcsöket szúrjuk fel a fondüvillára, mártsuk bele csokoládéba. Az olvasztott csokoládéba keverhetünk még mazsolát, pirított összetört mandulát vagy grillázst is. Mártogathatunk még bele babapiskótát, pillecukrot vagy ostyát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?