Húsvéti népszokások

A víz mindig is az élet forrása volt. A megkeresztelkedés is tehát az újjászületés, a megtisztulás jelképe. A népszokásokban nagyon gyakran találkozunk a víz használatával, ilyen a húsvéti locsolkodás is. Vannak olyan falvak, ahol még kútvízzel öntik nyakon a lányokat, vagy szódásüveggel spriccelnek, de egyre inkább kölnivízzel indulnak útnak a fiúk, férfiak. Ugyanakkor nem mindenhol locsolkodnak, észak- és Nyugat-Magyarországon például megvesszőzik a lányokat. Az olaszok és spanyolok egyáltalán nem hódolnak ilyesminek.

Nagycsütörtökön szokás volt, hogy a pápa megmosta 12 szerzetes lábát, mégpedig annak emlékére, hogy Jézus az utolsó vacsorán ezt tette tanítványaival..

Sok helyen a boszorkányokat kívánták úgy elűzni, hogy friss vízzel mosták le a kemencében megsült kenyeret.

Virágvasárnap

Jézus virágvasárnap vonult be Jeruzsálembe, s ennek emlékére a lányok virágos ruhákba szoktak öltözni, és megszentelik a virágos barkát. Máshol pedig pálmaágat visznek magukkal a templomba. Magyar nyelvterületeken szokás díszbe öltöztetni Kisze Kata bábuját, hogy aztán virágvasárnap vízbe dobják, vagy pedig elégessék, véget vetve ezzel a télnek és a nélkülözésnek. Itáliában a karnevál utolsó napján kerül tűzre a szalmabábu.

A tojás

A leghúsvétibb szokás minden bizonnyal a tojáshoz kapcsolódik, ugyanis több teremtésmítosz is tojásból származtatja a világot. Az ókori egyiptomiak szerint lúdisten tojta a naptojást, a finnek teremtéstörténetét elbeszélő Kalevala szerint kacsatojás darabjaiból lettek a világrészek.

A keresztények Krisztus feltámadását látják benne, aminek mindenkori jelképe szintén a tojás, melyből úgy keletkezik új élet, mint ahogy Krisztus újjászületett sziklasírjából.

Pogányok és keresztények egyaránt hittek a tojás termékenységet fokozó erejében. A tojás egyben a húsvéti népszokások elengedhetetlen tartozéka is, egyrészt a bárány és sonka mellett igencsak fontos szerephez jut ünnepi asztalainkon, másrészt a húsvéti locsolkodásnál szokássá vált a hímes tojások ajándékozása. A magyar és német gyerekek fészket készítenek a titokban érkező nyúlnak, Dániában például a tojások névre szólnak.

Elődeink így díszítettek

Az idők során a húsvéti tojás díszítése népművészetünk egyik, sajátos motívumokban gazdag műfaja lett. Viszonylag egyszerű, ősi díszítésmód, a levélrátét alkalmazása. A karcolásos módszer pedig avar eredetű. A karcolt tojásokat a férfiak, legtöbbször pásztorok készítették emlékbe vagy ajándékba kedvesüknek, esetleg a földesúrnak vagy a számadó gazdának. A tojásdíszítési technikák különös vállfaja a tojáspatkolás. Kovácsok, lakatosok fémdíszekkel ellátott tojásokat készítettek kézügyességük bizonyítására. Tojáspatkolásban a magyar Koszpek József tartja a világrekordot: egyetlen strucctojásra 119 miniatűr patkót vert fel, de ez a technika állítólag csak Magyarországon ismert.

Máshol általában szalma vagy más növényi rátéttel, esetleg textilbevonattal is ékesítik a tojásokat.

A bárány

Szintén a húsvét egyik szimbóluma. De mit is jelent valójában? Sokaknak valószínűleg csak egy ételt, melyet ilyenkor szokás elkészíteni. Másoknak pedig színes képeslapok kedves idilljét. Az idősebb korosztálynak meg a gyermekkorban még élő népszokások emlékfoszlányait. A kérdés azonban ennél is bonyolultabb, ha úgy tesszük fel: mit is jelképez valójában a húsvéti bárány?

A zsidó történelem legfontosabb eseménye a hosszú, egyiptomi rabságból való szabadulás volt. Hagyományuk szerint a bárány az első pészach, az egyiptomi kivonulás (exodus) előestéjének áldozati állata volt. A Biblia szerint a zsidók a bárány vérével jelölték meg az ablakfélfákat, és ez mentette meg őket a pusztulástól. A későbbiekben pedig a jeruzsálemi templomokban a kivonulás emlékére feláldozott bárányt elfogyasztották.

Szent Pál párhuzamot vont a pészachi áldozat, valamint Krisztus között, és húsvéti báránynak nevezte őt. Innen ered aztán az a keresztény elgondolás, amely Krisztust Isten ártatlan, tiszta báránynak tekinti, aki halálával az egész emberiséget megváltotta a bűntől. Ezért húsvét a legrégibb és legfontosabb keresztény ünnep. De hogy pontosan melyik napra essen az ünnep, arról a keresztény egyházban a mai napig viták folynak. A 325-ös niceai zsinat óta a húsvétot egységesen a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon tartják. Ez az időpont március 22. és április 25. közé eshet. Az idő múltával e keresztény ünnep körül különféle népszokások szövődtek. Jelképrendszerük a pogány tavaszünnepek szertartásaiból ered, amelyhez később a feltámadás gondolata társult. (méri)