Horoszkop

Nem panaszkodhat, hiszen sikert sikerre halmoz. Az elismerés mellett természetesen több pénzre is számíthat, ami mint mindig, most is a legjobbkor jön. Ha pihenésre, szórakozásra vágyik, jól kell beosztania az idejét.

Egész nap tesz-vesz, lót-fut, szinte meg sem áll.

Nem panaszkodhat, hiszen sikert sikerre halmoz. Az elismerés mellett természetesen több pénzre is számíthat, ami mint mindig, most is a legjobbkor jön. Ha pihenésre, szórakozásra vágyik, jól kell beosztania az idejét.

Egész nap tesz-vesz, lót-fut, szinte meg sem áll. Magáról is megfeledkezik, méghozzá a szó szoros értelmében. Külseje az utóbbi időben kissé elhanyagolt. Most már igazán megengedheti magának, hogy felújítsa ruhatárát.

Biztos lehet benne, aligha lesz pénzszűkében. Az is valószínű, hogy nem most fog meggazdagodni, mert a több jövedelem mellett a költekezés is nagyobb lesz. Még szerencse, hogy hasznos dolgokra adja ki a pénzét.

Hagyatkozzon az ösztöneire! – vonatkozik ez magánéletére, munkájára egyaránt. Mindig érezni fogja, hogy kivel köthet szövetséget, vagy éppen mit kell mondania ahhoz, hogy sikeres legyen.

Ma élete számos területén lemond az ellenőrzés jogáról, és néhány dologban mérsékeli a részvételét! Ez jelentheti azt, hogy kiégett, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy kötelezettségei számából lefaragott valamelyest.

A szerelemben ne küzdjön olyan kapcsolatért, ami már nem működik, adjon teret az újnak, amelyben végre ön is boldog lehet! Néhány dologban tévedhetett a közelmúltban, s talán igazságtalanul járt el másokkal.

Olyan események történhetnek önnel, amelyek jelentősen befolyásolhatják világnézetét, gondolati világát, meglátásait. Ezek a hatások külső behatásokra jönnek létre lelkében, s nagyon elgondolkodtatják.

Ne akarja elrontani ezt a napot. Meg kell néha állni, hogy szemügyre vegyük a körülöttünk zajló világot. Amit elültetett, az nemsokára kikel. Tekintsen hát szét a veteményesben, hiszen a gazda szeme érleli a vetést.

Kedvese szeretné önnel tölteni a délutánt. Segítsen neki a vásárlásban, hiszen úgyis csak önnek akar tetszeni. A fantasztikusnak ígérkező délutánt megkoronázandó menjenek el moziba, nézzenek meg egy jó kiállítást.

Ma semmiképp sem kerülheti el a nagy találkozást. Régóta készült már rá, s most teljesen megdermed, ereje cserbenhagyja. Ennyi idő után nem is csoda, hogy nehéz megszólalni, de egész jól belemelegednek.

Szerencsés időszakot élhet meg. A szerencse elsősorban önből indul ki. Amihez csak hozzányúl, arannyá változik. Tehát most kell azokkal a megoldatlan problémáival foglalkozni, amelyek már régóta nyomasztják.

A munkáját, legnagyobb meglepetésére, jobban megfizetik mint korábban. Azt is észre kellene vennie, hogy mikor ilyen optimistán tekint a világra, a szerencse is sokkal inkább a pártfogásába veszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?