Horoszkop

Az ünnepi készülődés, a délutáni séták, a nézelődés nagyon jó hatással van önre. A magánéletében viszont úgy érzi, valami hiányzik az életéből.

Az ünnepi készülődés, a délutáni séták, a nézelődés nagyon jó hatással van önre. A magánéletében viszont úgy érzi, valami hiányzik az életéből. Egy kapcsolat, ha hagyják ellaposodni, hamar tönkremegy.

Olyan döntéseket kell hoznia, amelyek eredményében nem lehet biztos, hiszen nincs elég információja ahhoz, hogy megjósolja a végeredményt. Egyet tehet: hisz saját ösztöneinek, s ebben az esetben nem is fog csalódni.

Ne csípjen, és ne csipkedjen, akkor csípni fogják mások. Önnek aztán tudnia kell, nem szabad méregbe gurulni, mert az árt az egészségnek. Elege van a megszokott dolgokból, új élményekre vágyik – ebben segíthet a barátja.

Arra vágyik, bár tudja, hogy ez szinte lehetetlen, hogy kedvesével egyszer máshol töltsék ezeket az ünnepi napokat. Olyan helyen, ahol pazar kiszolgálásban lesz része. Ebben az évben jobb elfelejteni az ilyen terveket.

Álmában sem jutott eszébe, hogy az ünnepek ilyen meglepetéssel várják. Az utóbbi időben alaposan elhanyagolta a magánéletét, a munkán kívül semmi mással nem törődött. Még szerencse, hogy valaki másra is szakított időt.

Látogatóba menni, vendégeket fogadni lehet, de utazni nem ajánlatos. Pár hét elteltével nem lesz ok aggodalomra, az ünnepek után boldog napok következnek. Megpróbál minél több időt családjával tölteni.

Most, hogy sikerült megszabadulnia a gondoktól, meg is érdemli, hogy az élet napos oldalát lássa. Pár hét múlva is szükség lesz arra a lelki és fizikai erőtartalékra, amit most egészen könynyedén összegyűjthet.

Ha mindenképpen vásárolnia kell, azt próbálja meg minél rövidebb idő alatt elintézni, és minél előbb kezdjen az otthoni munkához. Ha az egyik munkatársa megpróbál flörtölni önnel, udvariasan utasítsa vissza.

Kitesz az ajtajára egy nagy piros csokrot vagy koszorút. A külvilág felé ezzel jelzi a vendégszeretetét. Ugyanakkor ne fárassza ki magát teljesen az előkészületekkel. Ha teheti, partnerével utazzon el legalább egy-két napra.

Elutazik a családjához, hogy együtt töltsön velük egy kis időt. Legyen nagylelkű és segítőkész. Csomagoljon be mindent, amire szüksége lehet, és ne felejtse otthon a jókedvét sem, de az ajándékokról se feledkezzen meg!

Ha csalódott a szerelemben, akkor, mint mindig, most is valami egészen furcsa dologgal igyekszik elfoglalni a gondolatait és a szabadidejét. Ne keveredjen rossz társaságba! Ma megpróbálja befejezni az ajándékvásárlást.

A szerelemben hagyta háttérbe szorulni az erotikát, gyorsan kéne ezen valamit változtatni, különben bajok lesznek! Figyeljen oda, hogy egy meggondolatlan kijelentésével meg ne bántsa a házastársát vagy partnerét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?