Horoszkop

Újult erővel lát munkához. A fizetésemelés már eldöntött tény, csak azt nem tudja pontosan, mikortól lép érvénybe. Lázasan számol, mit lehetne ebből a megemelt összegből kiszorítani. S elcsügged, amikor rájön: jó, ha ugyanazt, amit eddig!

Újult erővel lát munkához. A fizetésemelés már eldöntött tény, csak azt nem tudja pontosan, mikortól lép érvénybe. Lázasan számol, mit lehetne ebből a megemelt összegből kiszorítani. S elcsügged, amikor rájön: jó, ha ugyanazt, amit eddig! Ne aggódjon, azok a célok, amelyeket el kíván érni, nem haladják meg erőit!

A kollégákkal és a főnökeivel nehezebben jut megegyezésre. Nem tehet róla, hogy nem tudja tartani a határidőket, de vigyázzon, mert ez a vállalkozásában is gondot jelenthet! Nehezére esik elkerülni a konfliktust a szerelmével. A barátok sokat árthatnak a kapcsolatuknak. Tanácsért nem is érdemes hozzájuk fordulnia.

Ha nem vigyáz, könnyen állóháború közepén találhatja magát a munkahelyén! Lehet, hogy közelgő kiküldetése is meghiúsul, mert a tervezett bevételt másra használja a cég. De ami késik, nem múlik, legközelebb az ön útjára is akad majd pénz! Társát most valahogy hűvösebbnek, szigorúbbnak látja, mint egyébként.

A szinglik baráti körük által megismerhetik új szerelmüket. Ne adjon ki olyan információt, amivel később visszaélhet a környezete! Vigyázzon, mert könnyen megeshet, hogy túlzott költségekbe veri magát. Ha munkahelyén támogatást szeretne igényelni, a kérvény benyújtásával célszerű várnia még egy-két hetet.

A jelenlegi bolygóállás miatt önbizalma megingott. Nem hiszi, hogy önmagáért szeretik, ezért féltékennyé és igen gátlásossá válhat. Azzal próbálja a helyzetet ellensúlyozni, hogy költekezni kezd. Önvigasztaló akciója csak félig-meddig sikerül: anyagi téren is megérzi a korlátait!

Kemény és céltudatos. Fontos azonban, hogy céljai reálisak legyenek! Hasznos lenne egy ütemtervet készítenie. Munkahelyén úgy érezheti, hogy mindenki ön ellen van. Nem alkalmas a hét szerződések megkötésére sem! Hajlamos lesz olyan dologba belemenni, amivel később önmagát alázza meg.

Kapott néhány vacsorameghívást valakitől. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha élvezi az esték könnyed, romantikus hangulatát, de ne tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy mélyebb mederbe terelje ezt a kapcsolatot. Hisz jól tudja, hogy az illető nem szabad, s ön nem szereti az efféle kapcsolatokat.

A szerencse kedvez bizonyos pénzügyeknek: használja ki. A megkeresett összeget ne most költse el, egy hosszú távú befektetéssel megtöbbszörözheti félretett pénzét. Ügyeljen az egészségére. Fogorvosának felkeresése sajnos szükségessé válhat, sajnos az is előfordulhat, hogy sok munkája lesz önnel.

A titkos vágyakozás hete következik, amikor testbeszéd útján küldhet üzenetet annak, aki után nagyon vágyakozik. Partnerének egészségügyi gondjai támadhatnak, amellyel fel is akarja hívni magára a figyelmet: több szeretetet, gondoskodást kíván. Ne stresszelje magát olyan dolgokon, melyeket nem tud befolyásolni.

Menjen szórakozni, vagy ha van hozzá kedve, derítse fel a lakóhelye ismeretlenebb részeit, amelyek híresek vendégszeretetükről. ĺrjon egy levelet annak a barátjának, aki mindig ápolta az önök kapcsolatát. Messzire kerülje el ezen a héten azokat az embereket, akik tudni vélik, mi vár önre a közeljövőben!

A Vízöntők nagyon pletykásak, egyszerűen képtelenek a szájukra lakatot tenni. Habár már sokat finomított a technikáján, mostanában már csak azokat beszéli ki, akik arra ön szerint valamivel rászolgáltak. A kósza pletykák nem érdeklik, csak tutira megy. Hány „pofont” kell még kapnia ahhoz, hogy jó útra térjen?

Ne álljon ellen a csábításnak! Sőt, ön tegye meg az első lépést, mert különleges vonzalmat, szerelmet élhet át! A munkában fantasztikus távlatok nyílnak meg ön előtt. A megélhetéshez szükséges munkakeresésben most verhetetlen lesz, ezért ha kinézett magának valamilyen munkát, most vesse be magát!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?