Hogyan mondjam el a gyermekemnek, hogy nem akarta az apja?

A hazugsággal is megsebezné, sőt később bizalmatlan lehet majd önnel, ha rájön, hogy becsapta. A gyerek kérdéseire mindig olyan szinten kell válaszolni, amilyen érettségi szinten van, s ami később kiegészíthető, pontosítható. Nyilván akad a közvetlen közelükben is olyan, hogy valamelyik gyereknek nincs apukája, meghalt, szerencsétlenség érte, beteg volt… Ezzel megmagyarázhatná neki, hogy vannak esetek, amikor nincs a gyereknek apja. Szerencsére többen vannak, akiknek van, de máshol is előfordul, hogy nincs. Ha az apja neve a születési levélben sem szerepel, tehát hivatalosan az apa ismeretlen, s az ön vezetéknevét viseli a gyerek, akkor nincs mit teketóriázni, hitegetni a gyereket, meg kell neki mondani, hogy azért nem él velünk az apukád, mert nem minket választott. Ő még nem akarta, hogy apa legyen, én pedig azt nem akartam, hogy ne szülessél meg.

Vállaltalak, hogy velem leszel, s ha néha nehéz is, de kibírjuk mind a ketten nélküle. Számunkra megszűnt létezni, mert még azt sem akarta, hogy a nevét viseld, vagy azt, hogy lásson téged. Nem tudja, hogy nézel ki, milyen játékokat szeretsz, mi a kedvenc ételed. Nem ismerne fel téged az utcán vagy az óvodában a többi gyerek között. Nem akar veled együtt örülni annak, aminek te örülsz, nem akar megtanítani téged semmire. Mindegy neki, hogy milyen ember lesz belőled.

Ha viszont a gyerek születési levelében fel van tüntetve az apja neve, akkor idővel egyedül is nyomozásba kezdhet és feltárhatja a dolgokat. Megtudhatja majd, hol él, miért nem törődött vele, nem fizet rá. Miért nem volt számára fontos a saját gyereke? Ezért ebben az esetben próbálja meg olyan információkkal ellátni a kicsit, amelyek majd nem ütköznének a később megtudottakkal. Az indokot, hogy miért nem vállalta az apja, nem önnek kell megmondania, de hogy nem él önökkel és nem törődik a gyerekével, ez tény. Mondja neki azt, hogy majd később, ha nagy lesz, találkozhat az apjával, s ő majd elmondja neki, miért van ez így. Ez az apja döntése volt, ön nem tudja az okát. Annak ellenére, hogy ha nincs is önökkel, azért nem olyan rossz az életük, hogy kibírhatatlan lenne. Képzelje el, vannak olyan gyerekek, akiknek már meghalt az apukájuk, azok már soha nem találkozhatnak vele, nem kérdezhetnek tőle semmit, de ő, ha nagyobb lesz, s úgy dönt, találkozni szeretne vele, felkeresheti, s megbeszélhetik közös dolgaikat. Viszont ön ebbe nem avatkozik bele. Igyekszik neki minden fontosat megadni, ami öntől telik, úgy rendezni élete folyását, hogy jó legyen.

Az élet nagyon fura helyzeteket képes produkálni. Lehet, hogy a gyerek apja már megbánta, hogy nem vállalta a gyereket, s évek múltán akár arra is hajlandó lenne, hogy változtasson ezen. Igaz, akkor úgy döntött, ahogyan döntött, de még éretlennek érezte magát az apaságra, más tervei voltak, anyagilag sem állt jól, félt, hogy kudarcot vallana, ezért inkább kihátrált a felelősség alól. Most már egészen másképpen látja a dolgokat, más az elképzelése az életről. Lehet, képes beleélni magát az óvodás fia lelkivilágába, hogy mekkora problémát jelent neki az apátlanság. Szívesen változtatna rajta, de nem tud hogyan hozzáfogni, ám ha segítő kezet kapna, nem utasítaná azt vissza, s boldogan élne az új lehetőséggel.

Önnel is bármi történhet az évek folyamán. Nem tudja, valamilyen abszurd helyzet nem sodorja-e majd a gyereket az apjához, s ő lesz a segítője, támasza. Ne mondjon le semmilyen lehetőségről, ne úgy állítsa be a gyerek előtt az apját, mint egy gonosz személyt, akiben nem lehet megbízni, akinek egy szavát sem szabad elhinni.

Maradjon inkább semleges, hagyja, hogy a fia maga alkosson képet róla, alakítsa ki véleményét. Nem látunk a jövőbe, nem tudjuk, kire mi vár. Inkább tegyen meg mindent azért, hogy a fia tanuljon az apja hibájából és bölcsebb döntéseket hozzon, mire felnő.

Dr. Hadas Katalin pszichológus