A milánói ügyészség 11 személy ellen indított eljárást azzal összefüggésben, hogy legkevesebb hét halálos áldozatot követelt az azbeszt az észak-olaszországi nagy-város világhírű operaházában.Milánó.
Heten haltak meg az azbeszt miatt
A milánói ügyészség 11 személy ellen indított eljárást azzal összefüggésben, hogy legkevesebb hét halálos áldozatot követelt az azbeszt az észak-olaszországi nagy-város világhírű operaházában.
Milánó. A La Scala épületében az 1970-es évek közepe és 2002 között volt azbeszt.
Az eljárás alá vont személyek között polgármesterek is vannak. Ők 1976 és 1997 között irányították a várost, és azzal gyanúsítják őket, hogy a La Scala elnökeként kötelességszegést követtek el, nem gondoskodtak elvárható gondossággal az operaház személyzetének egészségéről.
Az elkövetkező hetekben hallgatják ki őket – közölte a La Stampa című olasz lap.
A vizsgálat kiterjed Carlo Fontana volt intendánsra és több technikai igazgatóra is. A rákkeltő azbesztet hőszigetelésre használták a színházban.
A vizsgálóbírák szerint „biztosan” azbeszt okozta megbetegedésre vezethető vissza többek közt egy tűzoltó, egy színpadi technikus, valamint Edith Martelli opera-énekesnő halála.
A 2002 és 2004 között végrehajtott felújítás során minden azbesztet eltávolítottak az operaház épületéből. A felújítási munkálatok 61 millió euróba kerültek és ez az összeg csak 2006-ban térült meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.