Halálos veszélyeket is vállalnak a filmturisták

Egyre nő azoknak az utazóknak a száma, akik nem sajnálják a pénzt és az időt arra, hogy eljussanak kedvenc filmjük forgatási helyszíneire, és még a veszélyek sem tartják vissza őket. A trendet számos utazási iroda lovagolta meg világszerte, azoknak a tehetős turistáknak köszönhetően, akik filmek alapján választják meg úti céljaikat.

Egy felmérés szerint (Annals of Tourism Research) egy sikeres film évekig többszörösére emelheti a forgatási helyszínre kíváncsi látogatók számát. A Szex és New York párizsi epizódja után például mindenki a Plaza Athenee-ben akart megszállni, Új-Zélandot pedig elárasztották A Gyűrűk Ura-rajongók. A Forbes Traveler magazin összegyűjtötte azokat a forgatási helyszíneket, amelyek forgalma valószínűleg idén meg fog nőni.

Sikátorok, csatornák, temetők

A belga turizmus hatalmas bevételre számít 2008-ban, és ebben az In Bruges című filmnek hatalmas szerepe van. Brugge eddig álmos kisváros volt az ország északi részében, középkori templomokkal és romantikus macskaköves utcákkal, azonban a turisztikai hivatalok most arra számítanak, hogy a látogatók nagy számának köszönhetően hamarosan felpezsdül az élet. „Észak Velencéjében” számos múzeum és műemlék található, és érdemes betérni a De Karmeliet nevű étterembe, és megkóstolni Geert Van Hecke, a leghíresebb flamand séf kreációit. Az ételek színvonalát a Michelin-kalauz 3 csillaggal értékelte, egy menü pedig 120–170 euróba (3900–5520 koronába) kerül. Ha a la carte szeretnénk rendelni, fogásonként 65–100 euróval (2100–3250 koronával) kell számolnunk.

Mindössze 4 percig szerepelt a Vágy és vezeklés című filmben Dunkerque tengerpartja, ez mégis elég volt ahhoz, hogy hirtelen felkapott filmturista-látványossággá váljon. Az észak-franciaországi tengerparti városban számos hotel és étterem áll a film miatt érkező utazók rendelkezésére, az utazási irodák pedig speciális, a filmhez kapcsolódó történelmi témájú túrákat szerveznek.

Az Edith Piaf életét feldolgozó alkotás, a Piaf nagy részét természetesen Párizsban forgatták, csak néhány jelenetet vettek fel a kaliforniai Palm Springsben. A Piaf-turisták az énekesnő születési helyétől kezdve bejárják a sztár életének legfontosabb helyszíneit, mint például a Paris Olympiát, és ellátogatnak a Pére Lachaise temetőbe is. Az énekesnőt alakító Marion Cotillard Oscar-díjat kapott.

Halálösvény és kísértetkastélyok

Az Út a vadonba (Into The Wild) című film forgatási helyszínei szintén nagyon népszerűek lettek, főleg a bevállalós utazók körében. Sean Penn adaptációjának (Jon Krakauer regénye alapján) bemutatója óta turisták ezrei indulnak Alaszkába, hogy lássák a film színhelyeit, a hatalmas hegyeket és a gyönyörű gleccsereket. A legkeresettebb látnivaló a Stampede Trail. A legendás ösvényt a harmincas években készítette egy Earl Pilgrim nevű bányász, hogy elérje az antimonérc lelőhelyeket. A turisták leginkább arra a buszra kíváncsiak, amely Christopher McCandless, a legendás vándor szállásaként – és koporsójaként – szolgált, amikor hónapokon keresztül egyedül élt a vadonban.

A Stampede Trail egyébként egyáltalán nem veszélytelen terület, és az utazási irodáknak komoly fejtörést okoz, hogyan védje meg a turistákat, és hogyan figyelmeztesse őket a lehetséges veszélyekre. Az ösvény területén nincs térerő, és át kell kelni a szeszélyes Teklanika folyón is. Kísérteties kastélyok és vadregényes tájak várnak azokra, akik A másik Boleyn lány című film jeleneteinek nyomába erednek. A nagy-britanniai helyszínek között szerepel a Gloucestershire-ban található 900 éves Berkeley kastély és a Dover kastély is, amelynek építését még a rómaiak kezdték. A filmben látható Wiltshire-beli Lacock Abbey a Harry Potter-rajongók számára is kötelező úti cél, ugyanis két filmben is szerepel.

Távol-keleti élmények

Wes Anderson filmje, The Darjeeling Limited hatására egyre többen látogatnak el az indiai Radzsasztánba. Kiemelt helyszín a varázslatos Dzsaipur, ahol a tehetős filmrajongók számos luxushotel közül választhatnak. A Taj Hari Mahal hotelben egy szoba ára 12–19 ezer rúpia (7–11 ezer korona).

Ang Lee thrillere, az Ellenséges vágyak a második világháború idejébe repít vissza minket. A „főszerepben” a város tengerparti kerülete, Nanhui District van. A turisták látogatást tehetnek a Chedun Film Studióban Ázsia egyik legmodernebb filmstúdiójába is. Érdemes a tavaszi Peach Blossom (barackvirág) fesztiválra időzíteni az utazást, de számolnunk kell azzal, hogy az esemény százezres tömegeket vonz. (deluxe)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?