Hadi események a mai Szlovákia területén 1848–49-ben

A tavaszi hadjárat első szakaszának magyar győzelmei a fővárosig szorították vissza a császári fősereget. Windisch-Grätz egy Pest elleni támadásra számított, de minden eshetőségre készen a Garam mögött már szerveződött a birodalomból érkező erősítésekből a tartalék hadtest, Ludwig Wohlgemuth altábornagy vezetésével. Galíciából pedig április elején az országba érkezett Anton Vogel tábornok hadteste (kb. 7000 fő), amelynek eredeti célja Miskolc volt, de az isaszegi magyar győzelem után a császári hadvezetés Rimaszombat irányába rendelte. A magyar hadvezetés nem akarta kitenni a fővárost a pusztításnak, ezért a szorult helyzetben levő Komárom felmentését tűzte ki célul, arra számítva, hogy a várra támaszkodva visszavonulásra kényszerítheti a Pestet megszálló császáriakat. A feladatot három magyar hadtestnek kellett végrehajtani, miközben Aulich II. hadteste lekötötte az ellenséges főerőt Pest előtt. Április 10-én Vácott megverték a Götz-hadosztályt, amely a Garam mögé húzódott, ahol felvette a kapcsolatot Wohlgemuth gyülekező erőivel. A Garamon való átkelés kellő hídanyag hiányában a tervezettnél lassabban haladt, de a császáriak nem használták ki az időt. Április 9-én a már átkelt két magyar hadtest Nagysallónál találkozott az osztrákokkal. A faluért kemény harcot kellett vívniuk a honvédeknek a részenként a csatatérre érkező császáriakkal, akik azonban nem tudtak mit kezdeni a túlerővel szemben. Wohlgemuth belátta, hogy a rendelkezésére álló két dandár legfeljebb védekezésre elég, ezért megpróbálta a falutól délnyugatra megvetni a lábát, kezdetben sikerrel, mivel egy időközben beérkező császári dandár zűrzavart okozott a magyar jobbszárnyon, és így erőket vont el a főirányból. A csatát végül a VII. hadtest lovasságának beérkezése döntötte el. Wohlgemuth Érsekújvár irányába vonult vissza, ezzel szabaddá vált az út Komárom felé. A császáriak mintegy 2000 embert vesztettek, ezzel szemben a magyarok 6–700 főt. Április 20-án került sor a nagysallói csata „utójátékára” Kéméndnél, ahol az Esztergom irányából Wohlgemuth hadtestével való kapcsolatfelvétel céljából a főseregtől érkező dandár ütközött meg a magyar VII. hadtest csapataival, akiket a Garam bal partjáról a Horváth-különítmény támogatott. Az összecsapás nem járt komoly áldozatokkal, gyakorlatilag csak ágyúzásra korlátozódott. A nagysallói győzelem hatására a Komárom körüli osztrák ostromzár felbomlott, és április 22-én bevonultak a városba az első honvédcsapatok. A Duna hídját a császáriak az ostrom során megsemmisítették, ezért az offenzíva egy időre elakadt, azonban Görgei tervei alapján nekikezdtek egy ideiglenes hajóhíd építésének, amelyen április 26-án megkezdhették az átkelést. A tavaszi hadjáratban összecsiszolódott honvédcsapatok lerohanták a Simunich-hadtestet, és kettészakították annak arcvonalát; a császáriakat az mentette meg a katasztrófától, hogy Ludwig Welden altábornagy a nagysallói vereség hírére Pest kiürítéséről döntött, és a Pozsony felé visszavonuló két császári hadtest már Komárom közelébe ért a csata napján. A beérkező osztrák csapatokkal a szűk hajóhídon éppen csak szivárgó magyar erősítések nem tudták tartani a versenyt, a csata ennek ellenére kiegyenlítetten zajlott; a végső győzelem kicsikarásához azonban Görgeinek nem voltak tartalékai. A császáriak elsődleges célja a visszavonulás biztosítása volt, így a csata délután egy óra tájban véget ért. A magyar veszteség 800 fő volt, ezzel szemben az ellenségé 1200 fő.

A komáromi csata után a magyar fősereg elhagyta a Felvidéket; ahol így csak viszonylag kis erők maradtak: a Beniczky-különítmény (4000 fő, 18 ágyú) és Görgei Ármin őrnagy különítménye (900 fő, 2 ágyú). A Vogel-hadtest betörése után megkezdődött a magyar IX. hadtest szervezése, amelynek a parancsnokául Henryk Dembinskit nevezték ki. A hadtest feladata az ország északkeleti határainak védelme lett, ami a fenyegető orosz intervenció árnyékában vált különösen fontossá. Vogel hadteste a nagysallói csata után új parancsot kapott: a Vág-vonalon felsorakozott császári csapatokhoz való csatlakozásra. Időközben a Görgei-különítmény megtisztította a bányavárosokat az ellenségtől: április 18-án elfoglalta Selmecbányát, 21-én Körmöcbányát, 26-án pedig Turócszentmártont, közben több összecsapásban megverte a gyenge császári csapatokat (Selmecbánya – április 18., Pribóc – április 23., Zászkal – április 26., Várna – május 1.), akik súlyos veszteségeket szenvedve (több száz fő, főleg fogságba esettek) Jablonkára húzódtak viszsza. Görgei Ármin ezután a közeledő Vogel ellen fordult. A térségben levő magyar csapatok ereje csak a császáriak zaklatására volt elegendő, és csak lassítani tudta Vogel útját. Pribilinán mintegy 800 szlovák gyűlt össze megsegítendő Vogelt, azonban három magyar század szétverte ezt a csapatot. Május 7-én pedig a felvidéki magyar önkéntesek Tótfalunál rajtaütöttek egy császári különítményen (4 század gyalogos és szlovák önkéntesek), amely a főparancsnokság utasításait vitte Vogelhez. A császáriak súlyos veszteségeket szenvedtek (kb. 70 fő). Vogel május közepén csatlakozott a fősereghez, az őt követő Görgei mindenütt helyreállította a magyar fennhatóságot. Május 13-án azonban megjelentek az első portyázó orosz csapatok a Felvidéken, akikkel a szétszórt kis magyar erők nem sok sikerrel vették fel a küzdelmet.