A honvédegyletek megalakulása

Hol sírjaik domborulnak címmel Kovács László és Görföl Jenő összeállításában a dunaszerdahelyi NAP Kiadó jelentette meg azt a kötetet, amelynek szerzői arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék és bemutassák az 1848–49-es magyar szabadságharcnak a mai Szlovákia területén található emlékeit. „A pozsonyi »törvényes forradalom« helyszíneinek, szereplőinek emlékeit, a politikai események és személyek, a nagy csaták emlékműveit, valamint az ország temetőiben szétszórva található honvédsírokat ismerhetik meg a könyv lapjairól, fényképeiről” – írja az Előszóban Kovács László. Az 1848–49-es magyar szabadságharc 155. évfordulója tiszteletére ebből a kötetből válogattunk szemelvényeket.

A volt honvédek anyagi és erkölcsi támogatására a kedvező bel- és külpolitikai feltételek csak 1865– 1866-ban alakultak ki. 1865 decemberében az uralkodó ismét öszszehívta a magyar országgyűlést. 1866-ban, amikor kirobbant a porosz–osztrák háború, a Habsburgok Königgrätznél vereséget szenvedtek, s Klapka légiója a Kárpátokig nyomult. De Bismarck nem kívánta fölbomlasztani a Monarchiát. Ferenc József pedig ebben a helyzetben még arra is hajlandó volt, hogy 100 000 forintos támogatást nyújtson a volt negyvennyolcas honvédek megsegítésére.

A mai Szlovákia területén 16 megyében jött létre honvédegylet. Megalakításuk négy szakaszban történt:1. 1867 tavaszán 9 vármegyében alakultak meg a honvédegyletek: áprilisban a Pozsony Városi és Megyei Honvédegylet (elnöke Pálinkás István alezredes) és Liptószentmiklós székhellyel a Liptó Vármegyei Honvédegylet (elnöke Janik János ezredes), májusban Kassán az Abaúj Vármegyei Honvédegylet (elnöke Korponay János ezredes), Aranyosmaróton a Bars Vármegyei Honvédegylet (elnöke Simonyi Simon őrnagy), Ipolyságon a Hont Vármegyei Honvédegylet (elnöke Pongrácz István őrnagy), Rimaszombat székhellyel a Gömör Vármegyei Honvédegylet (elnöke Erőssy Lajos százados), Losonc székhellyel a Nógrád Vármegyei Honvédegylet (elnöke Udvardy Péter őrnagy), Nyitrán a Nyitra Vármegyei Honvédegylet (elnöke Jánoky Viktor hadnagy).

2. 1867 nyarán további öt vármegyében alakultak meg a honvédegyletek: júliusban a Komárom Vármegyei Honvédegylet, amelynek tiszteletbeli elnökévé Perczel Mórt választották. Az egyesület irányítását megalakulása után Thaly Zsigmond ezredes végezte. Ugyanebben a hónapban jött létre Lőcse központtal a Szepes Vármegyei Honvédegylet, amelyet Máriássy János ezredes vezetett, Eperjesen a Sáros Vármegyei Honvédegylet (elnöke Dobay József ezredes) és Körmöcbányán a Körmöcbányai Városi Honvédegylet (elnöke Wagner Károly főhadnagy). Ugyancsak nyáron jegyezték be Besztercebányán a Zólyom Vármegyei Honvédegyletet (elnöke Ruskay István alezredes).

3. 1867 őszén az Árva Vármegyei Honvédegylettel bővült a honvédegyletek sora, amelyet Alsókubin székhellyel hoztak létre. Elnöke Bajcsy Adeodat százados lett.

4. A felvidéki honvédegyletek kialakulási folyamata 1868 elején fejeződött be, amikor további két új egyesület jött létre. Turócszentmártonban a Turóc Vármegyei Honvédegylet (elnöke Rakovszky Iván főhadnagy), Trencsénben a Trencsén Vármegyei Honvédegylet (elnöke Sándor Kálmán őrnagy). Ez az egylet a munkáját az 1861-ben megalapított honvédsegélyező egyletre alapozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?