A gútai Iskola utcai magyar alapiskola nyolc diákból és négy pedagógusból álló küldöttsége vett részt a magyarországi iskolák közti nemzetközi tudáspróbán, melyen a mesemondás, illetve a környezetvédelem kategóriában szerepeltek.
Gútai sikerek
A rendezvénynek a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Egyházi Általános Iskola adott otthont. A verseny előtt a vendégek Kovács Béla iskolaigazgató kíséretében megtekintették az intézményt, és a teljesen új épületrészt. Az újonnan kialakított kápolnában a diákok és szüleik által készített kézimunka-kiállítást tekinthették meg a látogatók. Az alkotások között voltak sókerámiából készült remekművek, különböző technikákkal készült rajzok, festmények és az ősz gyümölcseiből készített asztali kompozíciók. A megmérettetések, melyen 9 iskola több mint száz diákja vett részt, két helyszínen, az iskola kápolnájában és az egyik szaktanteremben folytak. A kápolnában megtartott mesemondók versenyén a gútai Kulich Gizella szerezte meg a harmadik helyet, a környezetvédelemmel kapcsolatos vetélkedőn szintén gútai csapat lett a harmadik. A szaktanteremben Harcsa Simona, Lukács Tünde és Tóth Krisztina 65 ponttal zárta a megmérettetést, a trió csak két ponttal maradt le a második helyről. A tornateremben megtartott kiértékelésen a verseny résztvevői emléklapot és mesekönyveket kaptak. Az ifjaknak táncházat tartottak, melyen Molnár Gábor tanár úr vezetésével a diákok megismerkedhettek a hagyományos magyar népi táncokkal. (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.