Görögország lángokban áll

Athén. Minden idők legpusztítóbb erdőtüzei tombolnak péntek óta Görögországban. Tegnap délre már 51-re nőtt a halálos áldozatok száma, mert a peloponnészoszi Megalópoli város környékén az előző nap óta rábukkantak négy újabb áldozatra.

Több száz ház semmisült meg eddig a tűzvészben, több ezren menekültek el otthonaikból, több tízezer hektár erdő pusztult el eddig az ország történetének legpusztítóbb tűzvészébenTASR/AFP-felvételA hatóságok nem fedik fel az áldozatok kilétét, de rendőrségi források szerint a péntek óta áldozatul esettek között hét gyerek is van. Az áldozatok vagy megégtek, vagy megfulladtak, holttestükre járművekben, épületekben, illetve a szabadban bukkantak. A hatóságok szerint a halottak száma tovább növekedhet. A félszigeten, ahol már 160 km hosszan égett az erdő, számos falut körülzártak az erős szél és a nyári hőség miatt gyorsan terjedő lángok. Több tucat kisebb várost teljesen evakuálni kellett, a tűzoltóság szerint több ezer hektár erdőt perzseltek fel a lángok. Péntek óta több mint 170 tűzfészket jelentettek, többségüket az ország déli részéről. Tűz fenyegette a görög főváros, Athén külvárosát is. A hatóságok lezárták a repülőteret, a fővárossal összekötő autópályát. A térségben 4 repülőgép segíti az oltást. A tűz miatt kiürítettek egy kolostort, valamint több lakóépületet is. Erdőtűz közelít immár az ókori görög olimpiák helyszínéhez, régészeti lelőhelyhez – közölte tegnap a tűzoltóság. „A tüzek megközelítették az ősi Olümpia közelében fekvő falvakat. Elkezdtük kitelepíteni a lakosokat” – mondta egy szóvivő.

Több európai ország felajánlotta segítségét Görögországnak az erdőtüzek oltásához: speciális repülőgépeket és helikoptereket küldtek, illetve küldenek a dél-európai országba. Franciaország négy, Olaszország egy, Spanyolország pedig két tűzoltó-repülőgépeket indított útnak, illetve készült küldeni a tűzvész által érintett övezetekbe. Norvégia, Németország és Hollandia helikoptereket bocsátott Görögország rendelkezésére. Eddig összesen 13 repülőgépet, illetve helikoptert ajánlottak fel az uniós tagállamok Görögországnak.

A görög kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területére, miután az erdőtüzek kiterjedtek a Peloponnészosz-félsziget teljes déli részére és más területekre. „Az ország minden körzetében rendkívüli állapotot rendelek el” – mondta a nemzethez intézett televíziós beszédében a görög miniszterelnök. Hozzátette, hogy a sok erdőtűz nem lehet a véletlen műve és a bűnösök meg fognak lakolni tettükért. „Senkinek nincs joga elvenni emberi életeket és elpusztítani a környezetet, lerombolni országunkat” – szögezte le. Médiabeszámolók szerint a tüzeket gyakran gyújtogatók idézik elő telekspekulánsok megbízásából.

A görög rendőrség szombaton letartóztatott egy férfit, aki ellen vádemelést javasolt gyújtogatás, valamint többrendbeli emberölés címén a hat halottat követelő dél-görögországi tűzvész miatt. A 65 éves férfit az Areópolisz közelében pusztító tűzzel kapcsolatban fogták el, ahol öt ember elégett és egy tűzoltó szívinfarktust kapott, miközben a lángokkal küzdött – közölte Nikosz Diamandisz, a tűzoltóság szóvivője. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?