Gázrobbanás, tucatnyi halottal

Dnyipropetrovszk. A hivatalos közlések szerint 10, nem hivatalos források szerint tizenhárom halálos áldozatot követelt a szombati dnyipropetrovszki gázrobbanás.

A detonáció egy sűrűn lakott lakótelepen következett be. Az áldozatok közül vasárnap délutánig kilencet tudtak azonosítani. Az azonosítás során kiderült, hogy az elhunytak közül három – két fiatalember és egy fiatal lány – nem a ház lakója volt. Azok a lakók, akiknek a lakása épségben maradt, vasárnap rendőrök kíséretében odamehettek és összecsomagolhatták a legszükségesebb holmikat.

A robbanást a Dnyiprogaz városi szolgáltató szerint a házban lévő gázelosztó meghibásodása okozta. E mögött a jelenlegi feltételezések több ok is állhat: nem kizárt, hogy az alkatrész eleve selejtes volt, esetleg illetéktelen személyek nyúltak hozzá, de az emberi tényező sem zárható még ki – közölte Igor Ivankov, a Dnyiprogaz igazgatója vasárnap.

Vizsgálják azt is, hogy a ház lakói miért nem tudták telefonon elérni a gázműveknek a gázszivárgások bejelentésére szolgáló 04-es telefonszámát, amelynél szombaton tapasztalt diszpécser volt az ügyeletes. Az illetékes hatóságok lefoglalták annak a számítógépnek a merevlemezét, amely rögzít minden beérkező hívást.

Tegnapra a városban a robbanás miatt 5520 lakás maradt gáz nélkül, mert a szolgáltató 600 szakembere vizsgálta a balesetet okozóhoz hasonló gázelosztókat, s ezekben a lakásokban csak hétfőn indul meg újra a szolgáltatás – mondta az igazgató.

Hozzátette azt is, hogy bár a hálózat igen rossz állapotban van, a szolgáltató önállóan nem végezhet javításokat és nem is fektethet új vezetékeket: ez a tulajdonos – az állami tulajdont kezelő alap – joga és feladata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?