Floridai aranyvonatper

Washington. Az USA-t nem terheli sem jogi, sem erkölcsi felelősség az aranyvonat eltűnt rakományáért – állítja az amerikai igazságügyi tárca indítványa.

A magyar zsidók elkobzott javait a II. világháború végén Németországba szállító ún. aranyvonatot az amerikai hadsereg foglalta le és azután tűnt el kézen-közön értékes rakománya. Az ügyben 2001 májusában indítottak pert Floridában élő magyar zsidók a miami bíróságon, amely korábban már kimondta, hogy a kárvallott holokauszt-túlélők és örököseik beperelhetik kárpótlásért az amerikai államot. A floridaiak szeretnék perüket gyűj-tőperként elismertetni, hogy minden érintett, mintegy 30 ezer ember érdekeit képviseljék. A washingtoni kormány most a kereset elutasítását indítványozta. A bíró válasza július 23-án esedékes.

Az amerikai hadsereg 1945 májusában Ausztriában foglalta le az aranyat, ezüstöt, drágakövet, ékszert, 1200 festményt, 3000 perzsaszőnyeget és más értéktárgyakat tartalmazó rakományt, amelyet Salzburg mellett egy katonai raktárban helyezett el. Megígérte ugyan, hogy a javakat visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak, a kincseket mégis széthordták, a maradékot tulajdonjogilag azonosíthatatlannak nyilvánították, majd szétosztották, illetve elárverezték. A felperesek szerint tábornokok, tisztek, közlegények egyaránt dézsmálták a kincseket. Az amerikai kormány válaszában nem tér ki a periratban részletesen taglalt fosztogatásokra, és csak annyit ismer el, hogy „néhány rekvirált családi vagyontárgy elveszett, miután egyes tisztek azokat nem vitték vissza a raktárba”. Az érvek között szerepel, hogy a magyar kormány két szerződésben is felelősséget vállalt a követelésekért, amelyek legkésőbb 1973-ban rendeződtek. Magyar állampolgároknak tehát nincs jogi alapjuk a perre, a követelések egyébként is túl régiek, hogy bíróságon szerezzenek nekik érvényt, az amerikai hadseregnek pedig felhatalmazása volt arra, hogy rendelkezzen a lefoglalt javakkal. Tavaly ősszel 17 amerikai szenátor sürgette Ashcroft igazságügyi miniszternek írt levelében a méltányos és gyors megoldást, idén tavasszal pedig New York városi tanácsa szólította fel a tárcát a magyar holokauszt-túlélők gyors és méltányos kárpótlására. Az aranyvonat rakományának korabeli értéke 200 millió dollár lehetett, ami ma legkevesebb kétmilliárd dollárnak felel meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?