Film készül a telefoneladó tenor sztorijából

– Az a különös nap az egyik legrosszabb volt, a számok rettenetesek voltak, elegünk lett az egészből, és akkor jött ez a fickó a rémes öltönyében, a rossz fogaival, és nagyon idegesnek látszott” – idézte fel a Variety című szaklapnak a tündérmesét Simon Cowell.

– Emlékszem, amint a többi zsűritagra néztem, azzal a „na már megint kit kaptuk érzéssel”. Kétezren ültek a nézőtéren, és sohasem fogom elfelejteni, mennyire megváltozott a terem, amikor elkezdett énekelni.

A telefonbolti eladó Paul Potts megnyerte a versenyt. Egy sztár született, aki akkora népszerűségre tett szert Angliában, hogy szinte azonnal piacra dobott One Chance (Egy esély) című CD-je négymillió példányban kelt el, s a világ 13 országában 65 koncertből álló körutat szerveztek neki.

A tehetségkutató versenyig Paulnak nem sok szerencsében volt része. Bristolban született egy egyszerű családban. Az iskolában nem szerették, kinézete miatt kiröhögték az osztálytársai. Gyámoltalan pöckös kisdiák volt, a sportban persze nem tűnt ki, és a lányok irtóztak tőle. Vigaszt az opera világában talált, Pavarotti, Domingo és Carreras lemezeit vásárolta, olyan nagyszerű tenor akart lenni, mint ők. Hangja volt, időnként, ha pénze akadt, magánénekórákat vett, és már azt is sikerként könyvelte el, hogy amatőrénekesként felléphetett ilyen-olyan rendezvényeken – természetesen ingyen. Egyetlenegyszer ért el egy komolyabb sikert: egy másodrangú tehetségkutató versenyen 10 ezer eurót nyert Pavarotti-paródiájával.

2003-ban feleségül vette Julie-Annt, akit az interneten keresztül ismert meg, és ekkor talált állást egy mobiltelefon szaküzletben. Úgy gondolta, ha már álma nem teljesülhetett, legalább nyugodt családi életet élhet. Ám ebben is csalódnia kellett. Aki egyszer peches, az peches is marad – erre kellett gondolnia, amikor sorozatban érte őt a balszerencse. Vakbélperforáció miatt megműtötték, s alig gyógyult fel, elütötte egy autó. Komoly sérüléseket szenvedett, ráadásul egy kivizsgálás során egy tumort fedeztek fel az orvosok. Szerencsére a daganat jóindulatúnak bizonyult, és műtétileg könnyen eltávolították. Egy este a tévét nézte egykedvűen, amikor arra lett figyelmes, hogy egy tehetségkutató versenyre kerestek érdeklődőket, nemcsak zenei, hanem minden más téren, amolyan Ki mit tud?-szerűen. Énekeseket, táncosokat, bűvészeket, komikusokat, sőt bármixereket is verbuváltak. „Egye fene, megpróbálom még egyszer” – mesélte később a 37 éves férfi, aki a sok kudarc miatt már otthon a kádban sem énekelt, annyira elment a kedve mindentől. Vett még egy-két énekórát a show előtt, majd a tavaly júniusi versenyen elénekelte a Nessun Dormát – és nyert. Nem csak a győzelmet szerezte meg, gazdagabb lett 150 ezer euróval. A show-nak köszönhető sikere ellenére azonban, csupán egy dologban változott meg: megcsináltatta a fogait.

Röviddel a verseny után egymillió fontos lemezszerződést kötött, első CD-jéből eddig mintegy négymillió darab fogyott el. Gyorsan a show-biz kellős közepén találta magát, és hétköznapi élete gyökeresen megváltozott. Azóta a fél világot bejárta már, s nem győz eleget tenni a felkéréseknek. „Ha minden kérésre igent mondanék, az évnek legalább 5 ezer napból kellene állnia” – mesélte Potts. Máig sem tudta még igazán felfogni, hogy egy „senkiből” egyszeriben „valaki” lett. „Néha meg kell magamat csípnem, hogy érzékeljem, nem álmodtam az egészet. Néha pedig reggel arra ijedek fel, hogy elaludtam, és lekések a munkahelyemről. Úgy érzem magam, mintha felültem volna az ismeretlenbe vezető hullámvasútra. Ám kiszállni semmi esetre sem akarok” – mondta a Ganze Woche című osztrák lapnak.

Jól tudja, tanulnia kell, de most már módja és pénze is van arra, hogy képezze hangját.

„Nagyon sokat kell még tanulnom. Ugyan örülök annak, ha az emberek Pavarottihoz hasonlítanak, és Big Paulnak neveznek, ám ez lényegében csak azt bizonyítja, hogy ezek az emberek egyáltalán nem értenek az énekhez. Pavarotti nyomában egészen elsüllyednék, ennek az embernek olyan technikája volt, amelyet én soha meg sem közelítek.” Természetesen szeretne a jövőben valamelyik nagy operaház színpadán állni. „Mindig ez volt a célom, erről álmodtam egész életemben. De ha már semmi sem változna, akkor is a legboldogabb ember lennék. Életemben sokáig csak a balszerencse váltakozott a kudarccal, tehát nem lennék túl szerény, ha a sorssal szemben nem éreznék mély hálát.” (m, gw, ú)