Észt SS-múzeum

Tallinn. Az észt SS-légió múzeumát készülnek megnyitni Piarnu fürdővárosban. A múzeum létrehozásának tervére úgy derült fény, a városban épülő emeletes ház tulajdonosa engedélyt kért a hatóságoktól arra, hogy a leendő múzeum épületének tetejére egy második világháborús ágyút állíthassanak fel.

Tallinn. Az észt SS-légió múzeumát készülnek megnyitni Piarnu fürdővárosban. A múzeum létrehozásának tervére úgy derült fény, a városban épülő emeletes ház tulajdonosa engedélyt kért a hatóságoktól arra, hogy a leendő múzeum épületének tetejére egy második világháborús ágyút állíthassanak fel. Magyarázata szerint az épületben az „Észt SS-légió Múzeuma magánszervezet kiállítási tárgyai kapnak helyet”. Két évvel korábban Piarnuban már megpróbálták „az 1940–1945-ös felszabadító háború idején a hazáért és Európáért elesett valamennyi észt katona” emlékművét felállítani, egy SS-egyenruhás, géppisztolyával kelet felé célzó katonát ábrázoló féldombormű formájában. A közvélemény nyomására a hatóságok lebontották az emlékművet, egyes érdekelt aktivisták magánakciójának titulálva a kezdeményezést. Idén, néhány hónappal korábban egy másik észt városban emlékkeresztet emeltek Alfons Rebanénak, a 20. SS-hadosztály parancsnokának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?