Érdekes segélykérelem a tajgából

Moszkva. Segítségért fordult a tajgában egyedül élő, óhitű Agafja Likova a kemerovói terület kormányzójához.

Egy fiatal medve dézsmálja kis tartalékait – írta, s kérte, hogy küldjenek vadászokat. És ha már segíteni akarnak neki, küldjenek egy kis gabonát, szalmát, kását, meg egy pár meleg csizmát is a vadászokkal.

Agafja Likova óhitű. Az óhitűek – raszkolnyikok – mozgalma Nagy Péter cár (1672– 1725) idején, a XVIII. században alakult ki: a cár nyugatias vallási és egyéb reformjai elől menekültek egyre távolabb a birodalom központjától a szomszédos országokba és sokan Szibériába. Ott zárt településeken éltek, és élnek részben a mai napig. Egyesek még innen is tovább vándoroltak, mélyen a tajgába. Expedíciók még az 1980-as évek közepén is találkoztak olyan családokkal, amelyeknek tagjai egymáson kívül évtizedek óta nem láttak embereket.

Az óhitűek máig nem ismerik el az állam fennhatóságát, de azért megvannak vele valahogy: például személyi igazolványukat, amelyet – az állam afféle megtestesülése lévén – kézzel nem érintenének, a hatósági illetékesek az eresz alá dugják nekik, így van is, meg nincs is.

Ezért különösen érdekes, hogy Agafja Likova éppen a kormányzóhoz fordult segítségért.

Mindenesetre érdemes volt, hiszen a kormányzó megbízta a helyi illetékeseket, hogy szervezzék meg a segélyszállítmányt, abban legyenek benne a kért dolgok, meg ami még kellhet, s mindezt juttassák el a remeteként élő nőnek helikopteren, s azon menjen a helyszínre néhány vadász is – közölte a kormányzó hivatala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?