Elnémított csalogány

Háromszor nyerte el az Aranycsalogány-díjat: 1966-ban, 1968-ban és 1969-ben. 1970-ben a kommunista hatalom leparancsolta a színpadról, nem énekelhetett, nem jelenhettek meg lemezei. Aláírta a Charta 77-et, s amikor Václav Havelt bebörtönözték, ő lett a mozgalom szóvivője: Marta Kubišová.

Fények gyúlnak a szemébenAmikor 1989. november 21-én a Melantrich balkonjáról felcsendültek a Márta imája című dal első hangjai, a Vencel téren több tízezres tömeg fogadta őt hatalmas ovációval. „Az tény, hogy ilyen visszatérést még egyetlen énekesnő sem élt meg” – emlékezik vissza Marta Kubišová.

Édesapja nyomdokaiban szeretett volna haladni, érettségi után az orvosira jelentkezett, de nem vették fel. Három évig üveggyári munkásnőként dolgozott. Megnyerte a pardubicei Stop színház pályázatát, egy év múlva átment a pilseni Alfához, majd 1964-ben a prágai Rokokóhoz szerződött. Itt kozmikus gyorsasággal ívelt felfelé énekesnői karrierje; a szopránokkal és mezzoszopránokkal telített cseh színpadokon az ő telt, erotikus altja varázslatosan hatott, megdobogtatta a férfiszíveket. 1966-ban, 1968-ban és 1969-ben is ő lett az ország Aranycsalogánya. Amikor Cannes-ban elénekelte a Lámpa című dalt, a külföldi szakemberek ledöbbentek. Helena Vondráčkovával és Václav Neckářzsal megalakították a Golden Kids együttest, s elindultak meghódítani Franciaországot. A párizsi Olympia igazgatója Kubišovát győzködte: maradjon kint legalább fél évig, és világsztárt csinál belőle. Érdekes ajánlatokat kapott Angliából is. De a Pragokoncert, amely külföldön képviselte a cseh művészeket, embertelen feltételeket támasztott. És akkor betörtek a szovjet tankok Csehszlovákiába.

Sosem akart emigrálni. 1970-ben eltiltották az énekléstől. A Pragokoncert igazgatója azt találta ki, hogy pornófelvételeket készítettek róla. Bíróság lett belőle, kiderült, hogy nem ő szerepel a fotókon, de már ez sem tudta megmenteni. „Alá kellett volna írnom, hogy egyetértek a husáki normalizálással, amit nem voltam hajlandó megtenni” – mondja. Teljesen elnémították, lemezei sem jelenhettek meg.

Elvetélt, majd pedig súlyos vérmérgezésen esett át. „Kétszer éltem meg a klinikai halált, de nem emlékszem semmilyen alagútra meg fényre, ahogyan azt később Moody könyveiben olvastam. Amikor kiengedtek a kórházból, otthon nem volt egy vasunk sem, belőlem meg kiveszett az életkedv.” Másfél évig papírzacskókat ragasztott a Směr szövetkezet számára, de amikor az akkori viszonyokhoz képest kezdett sokat keresni – több mint kétezer koronát – ezzel a munkával, egyszerűen kirúgták. „A férjem, Jan Němec rendező állandóan azt hajtogatta, hogy emigrálnunk kell. De én nem akartam itthagyni az édesanyámat. Ez volt az egyik oka a válásunknak.” 1979-ben megszületett a kislánya, akire nagyon büszke.

A visszatérés 1989-ben sokkal bonyolultabb volt, mint a pályakezdés a 60-as években. „A második énekesnői karrier és az anyaszerep közötti időmegosztás néha drasztikus volt. Éjszaka értem haza a koncertről, felébresztettem a dadust, hajnali négykor hazafuvaroztam őt egész Prágán keresztül. Én csak azután feküdtem le. Pár óra múlva minden kezdődött elölről.” De jöttek a kellemesebb dolgok is. Újbóli elismerések, új lemezek, sikeres koncertek, musicalek. Megint befutott.

És mégis... Mégsem őt látjuk a népszerűség csúcsán, hanem Helena Vondráčkovát. Igaz, ez a kézenfekvőnek tűnő összehasonlítás sántít, hiszen Kubišová nemcsak popzenét énekel, és az öt évvel fiatalabb Vondráčková karrierjét sosem szakították félbe. „Ráadásul kényelmes vagyok, sosem törtettem, engem úgy lökdöstek bele mindenbe. Úgy csinálom, ahogy az nekem jólesik. Hamarosan hatvan leszek, csak nem hagyom, hogy teljesen átszabjanak, nem vagyok bolond. Elég volt nekem a három nagy műtét” – utal vissza a három évvel ezelőtti vastagbél-perforációra. Tehát épp elég oka van arra, hogy komoly maradjon. S ha mégis elneveti magát, fények gyúlnak a szemében. (A Mladá fronta Dnes nyomán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?