Elmúlt egy év

Azt hittük, az örökkévalóságig tartott, pedig csak néhány percre állt meg az élet. Az is lehet, hogy nem is az élet állt meg, csak mi bénultunk meg egy félórára. Képtelenség azonnal fölfogni, hogy a Világkereskedelmi Központ egy pillanat alatt hamvába holt. Ez ilyen formában elsősorban a tőzsdecápáknak hír. Ők értik a csíziót. Árfolyamok emelkednek, zuhannak, infarktusos tempóban ütik be a telefonszámokat, adnak-vesznek huszonévesen, s a harmincon alig túl mintha már átlépték volna a hatvanas határát. Ők Dow Jonesban és Nasdaqban mérik az életet.

Mi viszont, akiknek mit sem jelent a BUX vagy a nézettségi index azt tudjuk, hogy mindnyájan egyszerű földi halandók vagyunk, s ott, mindenen túl az egyenlőknél is egyenlőbbek. Hisszük vagy hinni szeretnénk az örök világosságot, helyünket az Úr oldalán vagy egyszerű közangyalként a hetedik oszlop hatodik sorának második tagpárjaként; ódzkodunk a purgatóriumtól, incselkedünk a pokol tüzével, mely mellett nagy buli lehet az élet a halál után, de itt és most szeretnénk élni, ölelni. Ma itt vagyok, holnap ki tudja. Mondják, sorsunk Isten kezében van, meg hogy a nagy könyvben minden meg van írva, mégis lázadunk. És szétfeszít a tehetetlenség.

Az ítélőszék előtt a fanatikus, más istent másként imádó öngyilkos terrorista épp úgy megtorpan, mint a vakbuzgó, templom padját koptató hívő, aki heti rendszerességgel meggyónja vélt vagy valós bűneit, hogy feloldozást nyerjen. A terrorista nem kér feloldozást.