Életet menthet a sáska

Nicosia. Sáskareceptekkel is szolgál az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO a rovarok sújtotta térségben élő embereknek. Általában is az afrikai országok lakosainak figyelmébe ajánlja a rovarokat, amelyek sok proteint és kalóriát tartalmaznak s úgyis szerepelnek a helyiek megszokott étkei között.

A sáska régi kulináris csemege, hiszen már a bibliai időkben is került belőle az asztalraA sáska gazdag fehérjében, lehet sütni, főzni – olvasható a FAO honlapján a héten közzétett jelentésben. A szlogen (kissé szabad fordításban): Inkább te edd a sáskát, mint az a termésed! A FAO több sáskaételrecepttel szolgál, egyebek közt egy dél-afrikai törzsével, de akad kambodzsai is. Ez utóbbi a mogyoróval töltött sáska. Hozzávalók: több tucat, kifejlett sáska (lehetőleg nőstény), ugyanennyi szem mogyoró, olaj, só. Az elkészítés módja: a sáskákat megmossuk, majd hasukat hosszában felhasítjuk, kibelezzük, és beléjük helyezünk egy-egy mogyorót. Ezután kicsit pároljuk, majd olajon kisütjük őket. Sóval ízesítjük. Vigyázzunk, nehogy túlfőjenek vagy odaégjenek! A sáska egyébként régi kulináris csemege, hisz már a bibliai időkben is került az asztalra. Keresztelő Szent János sáskán és mézen éldegélt a sivatagban – bár egyes források szerint lehet, hogy az ő sáskái növényi hajtások voltak, mivel ógörögül ugyanaz a szó fedi mindkettőt.

A nemzetközi szervezet külön felhívja a figyelmet arra, hogy igen egészséges és tápláló étek készül bizonyos hernyókból és kukacokból. Ezek a legtöbb közép-afrikai országban amúgy is az étrendhez tartoznak: például Botswanában az emberek 91 százaléka eszik rendszeresen ilyesmit. A FAO-jelentés szerint 100 gramm szárított hernyó 53 gramm proteint, 15 gramm zsírt és 17 százalék szénhidrátot, összesen 430 kilokalóriát tartalmaz. Emellett annyi benne a vitamin és az ásványi anyag, hogy az éppen fedezi egy ember napi szükségletét. A rovargyűjtés jó kereseti forrás is a térségben a nők számára, a rovarokat napjainkban már nem csak Szudánba és Nigériába, hanem Franciaországba és Belgiumba is exportálják. A FAO segélyreceptjei után receptsegélyért fordul a világhoz: kéri, hogy ki-ki küldje el a saját sáskareceptjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?