Egy nő a sokat bíró nők közül

Csank Teréziát gyermekkora óta vonzotta a kereskedelem, ezért annak idején úgy döntött, hogy diplomát szerez, és beiratkozott a Pozsonyi Kereskedelmi Főiskolára. Tanulmányait távúton végezte, mivel kellett a pénz, az iskola mellett dolgozott, beruházó referensként felvették az Otex állami vállalathoz. A főiskola befejezése után önálló feladatot kapott, megbízták a Nyugat-Szlovákiában épült új darabáru üzletek berendezésével. Szívvel-lélekkel végezte munkáját, felettesei megbecsülték, keresetére nem panaszkodhatott, mint mondja, életének nagyon szép időszakát töltötte azon a munkahelyen, amelyet fájó szívvel ugyan, de nagyon gyorsan ott kellett hagynia.

„Édesapám hirtelen meghalt és anyukám nehezen viselte élete párjának elvesztését. Azt hiszem, mi annak idején különleges nevelést kaptunk a családban, mert már fiatalon teljes és őszinte felelősséget éreztünk egymásért, de főleg azok iránt, akik felneveltek bennünket. Mivel a három testvér közül én voltam a legfiatalabb és az egyedüli szabad ember, úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkahelyemet, és hazaköltözöm Gömörbe. Kollégáim igyekeztek lebeszélni: győzködtek, hogy ne cseréljem le a fővárosi életet a vidékire... Tagadhatatlan, nagyon jól éreztem magam Pozsonyban, szerettem a munkámat, remek kollektívában dolgoztam, de mivel otthon szükség volt rám, mentem” – emlékezik Csank Terézia.

Hazaköltözött

és innentől kezdve változatosan alakult az élete. Két évig dolgozott a rimaszombati konzervgyárban, azután lett a járási nemzeti bizottság mellett működő útkarbantartók üzemgazdásza, de mivel a szervezet 1989-ben megszűnt, visszatért az Otexhez, amely a Rimaszombati járás tizenöt boltjának vezetésével bízta meg. Szeretett volna ismét bizonyítani, éjt nappallá téve utazott, szervezett és irányított. Korábban öt különböző céghez hívták, de ő az Otexet választotta, mint azonban később kiderült, rossz időben választott magának jó munkahelyet, mert néhány eredményes munkával eltöltött hónap után megkezdődött az általa irányított boltok privatizálása. Üzleteik száma gyorsan fogyott, munkahelye csakhamar feleslegessé vált, később meg is szűnt.

„Az egyik üzletünket megvásárolta egy nagyszombati vállalkozó, aki megbízott az új boltjának vezetésével – folytatja a történetet. – Rövid időn belül kiderült, hogy a vállalkozónak nem az üzlet kellett, hanem az épület, mert nem az volt a célja, hogy üzemeltesse a textilboltot. Két évig dolgoztam nála, az üzletet 1993-ban bezárta, szerencsémre éppen akkor mentem anyasági szabadságra.”

Két kislánnyal

öt évig maradt gyermeknevelési szabadságon, azután három évig volt munkanélküli, közben aktívan bekapcsolódott a községi hivatal mellett működő szociális bizottság munkájába, amely kapcsolatba került a körmöcbányai székhelyű Držanie spolu polgári társulással (Összetartás). Ennek a szervezetnek a javaslatára a bizottság tagjai helyben egy civil szervezetet alakítottak, mondván: a bizottság működése behatárolt, egy szervezetben viszont a feladatkörök szélesebbek. Kidolgozták az alapszabályzatot, és 2001 márciusában a belügyminisztériumban bejegyeztették a Méta Polgári Társulást, amelynek elnöke Csank Terézia lett. „A szervezet célja a roma és nem roma együttélés

támogatása, ennek érdekében kezdetben tanfolyamokat, kulturális, művelődési és sportprogramokat szerveztünk, most azonban már igyekszünk foglalkozni a munkahelyteremtéssel is – magyarázza az elnök asszony. – Továbbra is szorosan együttműködünk a körmöcbányai polgári társulással, sőt időközben sikerült egy határon túli kapcsolatot is megteremteni. Ennek gyökerei sokkal korábbra, 1996-ra nyúlnak vissza, amikor a gesztetei romák külföldön próbálkoztak egy kis kiegészítőt keresni családjuk fenntartásához. A grazi plébánián megismerkedtek Wolfgang Puchert atyával, aki felkarolta őket, és a személyes kapcsolatokból alakult ki később az a támogatási forma, amely a mai napig tart. A graziak segítettek többek között a közösségi házunk megvásárlásában, s legutóbb a községi hivatallal közösen alakítottak ki szociális lakásokat a faluban. Puchert atya egyébként többször járt személyesen is Gesztetében, tavaly a községi hivatal ünnepélyes keretek között a falu díszpolgárává avatta őt.”

Csank Teréziát 2004 márciusában a Rimaszombati Munkaügyi Hivatal az almágyi kihelyezett részleg vezetésével bízta meg. Azt mondja, azóta kevesebb ideje jut a civil szférában tevékenykedni, de az ott betöltött szerepét átvették mások.

„Hogy mennyi idő jut a családomra?

– ismétli meg a kérdést. – Hát, nem túl sok. Talán annyival vagyok szerencsésebb egyes nőtársaimnál, hogy férjem tolerálja a házon kívüli tevékenységeimet, ezenkívül sokat segít a háztartásban, a gyermeknevelésben, az idősek gondozásában... Férjem szülei ugyanis betegek, állandó gondozásra szorulnak. Úgy tervezzük az időnket, hogy ha nem is sokszor, de rendszeresen legyenek közös programjaink. Lányaink 11 és 12 évesek, közös élményre nagy szükségük van nekik, no meg persze nekünk is. A nagyobb lányunk hétvégeken már kuktáskodik a főzésnél. Járunk szánkózni, hógolyózunk, esténként így télen gyakran játszunk társasjátékokat. Amikor a gyerekek lefekszenek, előveszem a Méta vagy más szervezet papírjait, és sokszor késő éjszakáig dolgozom. Hogy mi a legfőbb vágyunk? Mivel későn került sor a családalapításra, az idő pedig gyorsan szalad, szeretnénk, ha maradna elegendő erőnk és egészségünk felnevelni és iskoláztatni mindkét kislányunkat. Hát ez minden vágyunk.”