Egy azték uralkodó régóta keresett sírjának nyomaira bukkanhattak

Mexikó |

<p>A kutatók szerint egy azték uralkodó régóta keresett sírhelyéhez vezethet az az alagútszerű átjáró, amelyet a mexikóvárosi Templo Mayor (nagy templom), az aztékok egyik főtemplomának romjainál tártak fel helyi régészek.</p>

Az aztékokról úgy tartják, hogy 1325 és 1521 közötti uralmuk idején elhamvasztották vezetőik maradványait, ám a hamvak végső nyughelyét soha nem találták meg a régészek.
    
A Leonardo Lopez Lujan vezette régészcsapat egy 8,4 méteres alagútra bukkant a Templo Mayor romjainál. Az átjáró egy kör alakú helyiség közepébe vezet, amely az elhunyt uralkodók elégetésének helyszínéül szolgálhatott a mexikói Nemzeti Embertani és Történeti Múzeum szakértőinek friss bejelentése szerint.

    
Az alagút száját egy háromtonnás szikla zárta el, amelyet 2013-ban mozdítottak el a szakemberek. Az eléjük táruló helyiségben gazdag és egyben félelmetes áldozati ajándékok sorakoztak: aranydíszek, sas- és csecsemőcsontok, továbbá kőkések, amelyeket emberáldozat bemutatásánál használtak.

    
A régészek szerint a nagyjából 45 centiméter széles és 1,5 méter magas folyosó végén két régi bejárat található, amelyeket kőművesmunkával zártak el. Az átjárót nagyjából két évvel ezelőtt feltöltötték a romokhoz vezető egyik út munkálatai miatt, amelyek lassan véget érnek. 

    
Lopez Lujan reményei szerint jövőre folytathatják az ásatásokat. "Természetesen ebbe beletartozik az átjáró ismételt kiásása és annak feltárása, hogy mit rejt a két lezárt ajtó. Feltételezésünk szerint két apró kamrát találunk mögöttük, azokban pedig azték uralkodók hamvaival teli urnákat, de persze tévedhetünk is" - mondta a szakember.

    
A Templo Mayor (nagy templom) az aztékok egyik főtemploma volt, amely fővárosukban, Tenocstitlanban, a mai Mexikóvárosban állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?