EDITORIAL

Tudtam, hogy nem kerülhetem el sorsomat,

s egyszer ezen a hasábon is megjelenik a nevem. Nem azért, mert harcoltam érte, hanem azért, mert ismerem munkatársaimat. Konkrétan azokat a hölgyeket, akik ezt a mellékletet szerkesztik. Határozottabbak a sokéves átlagnál, s ha egyszer a fejükbe vesznek valamit, ember legyen a talpán, aki kihajtja onnan a gondolatot.

Már a Presszó első számának megjelenése előtt be akartak engem állítani egy konyhába, hogy főzzek valamit. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy a konyhához pontosan annyi közöm van, mint a gyufagyártáshoz. „Nem baj, majd akkor elmeséled, hogyan kell levest készíteni” – győzködtek. „Levest sem tudok főzni” – kötöttem az ebet, de őket ez sem érdekelte, majd főzöl teát, hangzott a meggyőző válasz. „Mert minden olvasó arra kíváncsi, hogyan főzöm a teát” – érveltem mindhiába. Az az érv sem működött, hogy a konyhám sem kész. Az ember ilyenkor kénytelen a legprimitívebb erődemonstrációba fogni, s azt hangoztatni, hogy a főnök én vagyok, tehát nem. Magyarázat nélkül. Hát ehhez folyamodtam. De most komolyan: nem inkább Kanócz Zsuzsa vagy Holocsy Kati színésznő kedvenc receptjéről olvas a Kedves Olvasó, mint a főszerkesztő idétlenkedéséről?!

Szóval, ilyenek a nők. Ha valamit a fejükbe vesznek, ember legyen a talpán… Bár, ahogy ezeket a sorokat írom, kénytelen vagyok bevallani: mi, férfiak sem vagyunk mások. Én is a fejembe vettem, hogy nem fogok konyhapult előtt bohóckodni, mert aki ismer, pontosan tudja, hogy csak póz lenne az egész. Hát nem álltam be a pult elé.

Ám egy dologban mégis jelentősen különbözik a két nem: mi, férfiak puhíthatóak vagyunk. Egy idő után engedünk a folyamatos nyomásnak, s kénytelenek vagyunk feladni az elveinket, már ha vannak (egyébként semmi másra nem jók, csak arra, hogy fel lehessen őket adni). A négy kedves kollegina „preszsziója” ugyanis eredményes volt: elkészült ez az „editorial”, aminek megírásához a legcsekélyebb kedvem sem volt. Egyszerűen, mi férfiak gyengébbek vagyunk, mint a gyengébb nem.Számukra egy gyengébb nem egyenlő az igennel.

Molnár Norbert