E hónapban újabb adót fizetünk

Az ingatlantulajdonosok idén fellélegezhettek. Míg tavaly szinte az összes lakás, ház- és telektulajdonosnak meg kellett tennie az adóbevallást, idén ez már csak azokat érintette, akiknél tavaly valamilyen változásra került sor. Az ingatlanadót persze idén is csaknem mindenkinek be kell fizetnie.

Tavaly szinte az összes lakás-, ház- és telektulajdonosnak meg kellett tennie az adóbevallást, idén ez már csak azokat érintette, akiknél tavaly valamilyen változásra került sorJán Krošlák felvételeA tavalyihoz hasonló „össznépi” ingatlanadó-bevallást a községek időről időre megismétlik, hogy pontosan felmérjék, ki milyen ingatlant birtokol. Ez alapján hajtják be aztán az elkövetkező években az ingatlanadót. Míg tavaly a bevallás mindenkit érintett, idén már csak azokra volt érvényes, akik az elmúlt évben új házat, lakást, telket és egyéb ingatlant vásároltak, vagy például bővítették a házukat. A bevallást nekik január 31-ig kellett megtenniük.

A községeknek most legkésőbb május 15-ig kell eljuttatniuk az ingatlantulajdonosokhoz a fizetési felszólítást. Erre még tíz napjuk van, a községek többsége azonban már a múlt hónap végén elkezdte a kézbesítést.

A lakosság és a cégek számára egyaránt május 31. a legfontosabb dátum, hiszen a fizetési felszólításban szereplő összeget eddig az időpontig kell megtéríteniük. Tavaly ez még két hónappal korábban volt.

Nem mindenki fizet

A községi hivatalok általános érvényű rendeletet hozhatnak arról, hogy ha a tulajdonos adója nem haladja meg a száz koronát, akkor nem kell fizetnie. Mindez persze a község jóindulatától függ. Ugyanígy a hivatalok dönthetnek arról, hogy az adót egy tételben vagy részletekben fizethetjük-e be.

Pozsonyban például a 2000 koronánál alacsonyabb adót egy tételben, május végéig kell befizetni. Ha ennél nagyobb összeget kell fizetnünk, akkor ezt négy részletre osztva, május, július, szeptember és november végén tehetjük meg. A törvény szerint azonban az első részletnek május végéig mindenképp be kell futnia. Fizetni lehet közvetlenül a hivatalban, de banki és postai átutalással is.

A község dönt az adóról

Az ingatlanadó a helyi adók közé tartozik, nagyságáról és arról, hogy kit szabadítanak fel a befizetés alól, kizárólag a községek döntenek. ĺgy csak tőlük függ, hogy például a nyugdíjasokat, egészségkárosultakat, az iskolákat vagy a kórházakat mentesítik-e. A törvény szerint általánosan csak a községek tulajdonába tartozó ingatlanok után nem kell adót fizetni. Mentesítik a fizetés alól a nagykövetségeket is, ez azonban csak arra az esetre érvényes, ha az illető országban Szlovákiának sem kell ingatlanadót fizetnie a követsége után. Az idei újdonság, hogy már nemcsak a tulajdonosok, hanem a bérlők is fizetnek, ugyanígy már az állam is adózik az épületei és egyéb ingatlanai után.

Nem lesz drasztikus díjemelés

A községek ígéretei szerint idén nem kell számítanunk olyan drasztikus emelésre, mint tavaly. Akkor ugyanis az állam megszüntette például a tömegközlekedésre fordított dotációkat, amit a községeknek maguknak kellett fedezniük. A szükséges pénzt a községek az adóemelésekkel teremtették elő. Tavaly a legnagyobb városokban ugrott meg leginkább a díjtétel, a fővárosban például az elmúlt évben 100 százalékkal többet fizettek a tulajdonosok, mint egy évvel korábban. A legmagasabb Pozsony belvárosában volt, ahol a lakás- és háztulajdonosok egy négyzetméterért 12 koronát fizettek, míg a külvárosokban ez az összeg 2-3 koronával alacsonyabb. Összehasonlításképpen: 2004-ben Pozsonyban még csak 4,50 koronát fizettek egy négyzetméterért.

Büntetés a késlekedésért

Ha az ingatlantulajdonos nem fizeti ki időben az adót, büntetést kell fizetnie, ami a fizetési felszólításban szereplő összeg bizonyos hányadának felel meg.

A törvény ennek kiszámításánál a jegybanki alapkamatot tekinti mérvadónak.

A Központi Adóigazgatóság szerint jelenleg minden nap késésért adónk 0,033 százalékának megfelelő büntetést kell fizetnünk.

Ha nem tetszik az adó...

Persze, ha nem vagyunk megelégedve a község által kivetett adó nagyságával, a fizetési felszólítás kézbesítése utáni 15 napon belül még fellebbezhetünk. Ez esetben a befizetés kitolódik. A község azonban abban az esetben is megengedheti a későbbi befizetést, ha ez „súlyos károkat okozna az adózónak”. Vagyis ha például az adó lerovását követően nem tudnánk eltartani a családunkat, vagy ha a községet természeti katasztrófa sújtotta. Azonban ilyenkor is külön kell kérni a halasztást. A község ilyenkor legfeljebb egyéves halasztást engedélyezhet, amit később évenként meghosszabbíthat.

Ha a község nem küldi el számunkra a fizetési felszólítást, az adót nem kell befizetnünk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fizetési kötelezettségünktől végleg megszabadultunk, hiszen a község utólag is küldhet felszólítást. Ebben azonban fel kell tüntetnie, hogy legkésőbb meddig kell befizetnünk azt. Leghamarabb ekkor is csak a felszólítás átvételét követő 15 napon belül kell megtérítenünk. Ha a felszólítást a község öt éven belül nem küldi el az ingatlantulajdonosnak, akkor az illető év után már nem kell adót fizetnünk. (s, ľj, mi)

Ingatlanadó a kerületi városokban (Sk/m2

Adónem Lakásadó Építményadó Vállalkozások

építményei

Pozsony 12/10/9* 12/10/9 250/161/112

Nagyszombat 4 5,75 80

Nyitra 7 7,5 140

Zsolna 4 4 100

Trencsén 4 6,5 90

Besztercebánya 4 3 100

Kassa 8 6 120

Eperjes 7 8 75

*Pozsonyban három adózóna található. (Forrás: PAS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?