Csak lassan a testtel

London. Ilyenkor, újév elején sokan tesznek fogadalmat arra, hogy mostantól rendszeresen mozognak, és megszabadulnak túlsúlyuktól. Brit kutatók ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a fizikai mozgáshoz nem szokott emberek számára végzetes lehet a hirtelen megerőltetés.

Bármilyen erős is legyen az elhatározás, a fizikai aktivitás hirtelen, egyik napról a másikra való erőteljes fokozását mindenképpen kerülni kell. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a ritkán, ám rendkívül intenzíven végzett mozgás a szívroham veszélyét hordozza magában, mindenekelőtt azáltal, hogy az erőkifejtés után a pulzusszám csak igen lassan áll vissza az eredeti értékre.

A testmozgás intenzitását lassan kell növelni, hogy a szervezet, elsősorban a szív, hozzászokjon az újabb és újabb terheléshez – hangsúlyozta Velerie Goldwell és Samantha Dawson, a nagy-britanniai essexi egyetem munkatársa.

Megállapították: a nagyon intenzív fizikai aktivitást követően a pulzusszám még fél óra múlva is jelentősen magasabb a normálisnál, és még egy óra múlva sem áll vissza az eredeti szintre. Ellenben a mérsékelt vagy még alacsonyabb intenzitású mozgás után a pulzusszám 15 perc után a normális szintre esik vissza. Minél hamarabb áll helyre a szívverés a megszokott szintre, annál kisebb a kockázata valamilyen szívrendellenesség előfordulásának – hangsúlyozzák az essexi kutatók.

Ezt nem csak azoknak kell tudatosítaniuk, akik tudják magukról, hogy valamilyen szívbetegségben szenvednek, hanem mindenkinek, aki csak ritkán határozza el magát egy kis fizikai aktivitásra. A legújabb kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a szokatlan, igen intenzív testmozgás minden esetben jelentős mértékben növeli a szívroham előfordulásának kockázatát.

Jellegzetes példa erre a hólapátolás közben gyakran előforduló szívroham: az egyébként keveset vagy semmit sem mozgó, gyenge állóképességű emberek gyakran túlbecsülik erejüket, amikor a portájuk elé esett hó eltakarításáról van szó, és ez gyakran végzetesnek bizonyul számukra. A két essexi kutató nagyon fontosnak tartja a következő alapszabály megtartását: a mozgásmennyiség lassú, szakaszos emelése segít elkerülni a súlyos szívproblémákat olyankor, amikor az élet – kénytelen-kelletlen – rákényszeríti az embert a nagyobb fizikai megerőltetésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?