C-vitamin feloldja az agyban az Alzheimer-kórban bekövetkező lerakódást

<p>Állatkísérletekben a C-vitamin képes megszüntetni az Alzheimer-kór okozta elváltozásokat. Svéd kutatók nagy figyelmet keltő eredményeit a Journal of Biological Chemistry közölte.</p>

Alois Alzheimer német ideggyógyász 1906-ban írta le a később róla elnevezett, mind súlyosabb memóriazavarral járó betegséget. A betegség sajnos egyáltalán nem ritka: a nemzetközi statisztikák szerint 65 éves kor fölött a lakosság egy százaléka szenved benne, előfordulásának gyakorisága pedig ötévente megduplázódik. Sokan ennek alapján az öregedés velejárónak tartják, de az utóbbi időben mind többet tudunk arról, hogy megjelenésében igen bonyolult ideggyógyászati összefüggések játszanak szerepet.

A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. A lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezetet megőrző idegközpont területén alakulnak ki.

Katrin Mani, a svédországi Lundi Egyetem molekuláris orvostudomány tanszékének vezetője írja munkacsoportjuk tanulmányában, hogy "ha Alzheimer-kórban szenvedő egerek agyszövetét C-vitaminnal kezeljük, jól látható, hogy a kóros fehérjelerakódások feloldódnak. Állatkísérleteink azt mutatták, hogy a C-vitamin nagyobb mennyiségben szívódott fel dehidroaszkorbinsav formájában, ha azt egy éjszakára a hűtőszekrényben tartottuk".

A kutatók is hangsúlyozzák, amit az ideggyógyászok tapasztalnak, hogy az Alzheimer-kórnak egyelőre bizonyítottan hatásos kezelési módja nincsen. Ugyanakkor több, különböző gyógyszerrel folynak klinikai vizsgálatok, melyek bizonyos mértékben a betegség tüneteinek megjelenését késleltetik.

Az antioxidáns hatású C-vitamint igen sokféle kóros állapotban alkalmazták, de igen ellentmondó eredményekkel. A svéd állatkísérletes adatok ismét ráirányítottak ennek a készítménynek gyógyítási lehetőségeire az orvostudomány figyelmét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?