Az Alzheimer már a fiatalokat is támadja! Ezek az első tünetei...

alzheimer - 2024

Világszerte több mint 44 millió ember szenved ettől a betegségtől. A tudósok arra számítanak, hogy 2030-ra ez a szám majdnem 76 millióra, 2050-re pedig 135 millióra nőhet.

Az Alzheimer-kór egy neurodegeneratív betegség, és a demencia leggyakoribb típusa. Az Alzheimer-kóros emberek agyában kóros fehérjék képződnek, amelyek megszakítják az agysejtek közötti kapcsolatokat, és sejthalálhoz vezetnek. Ez az agy zsugorodását idézi elő, ami kognitív zavarokat és a képességek, mint például a memória, tájékozódás, beszéd és döntéshozatal romlását okozza. Az Alzheimer-kór kezdetben észrevétlenül jelentkezik, gyakran apró memóriazavarokkal vagy tájékozódási problémákkal. Azonban a tünetek fokozatosan súlyosbodnak.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal adatai szerint Szlovákiában körülbelül 50-60 ezer ember szenved ebben a betegségben. A betegség kockázata az életkor előrehaladtával nő, de egyre több 30-40 éves ember is panaszkodik a tünetekre. Az egyik legjellemzőbb tünet a betegség első stádiumában a feledékenység. Az egészséges ember egy idő után vissza tud emlékezni, de az Alzheimer-kóros nem. Megváltozhatnak a személyiségjegyek is – a beteg gyanakvóbbá, önzőbbé és érzékenyebbé válik. 

Gyakoriak az ok nélküli hangulatváltozások. Értelmetlenül rakosgatja és veszíti el a dolgait, például a mobiltelefont a hűtőbe teszi, a cipőt a sütőbe, a kenyeret pedig a szekrénybe. Eltéved olyan helyeken, amelyeket korábban jól ismert. Nem tudja megmondani, milyen nap vagy óra van, problémái vannak a beszéddel, elfelejt szavakat, és olyanokkal helyettesíti őket, amelyek a kommunikációban logikátlanul hangzanak. Azonban élénken és részletesen idézi fel a régi élményeit. 

A betegség második és harmadik stádiumában ezek a tünetek tovább súlyosbodnak, és a beteg már nem maradhat felügyelet nélkül. Gyakori az inkontinencia, testi leépülés, alvásproblémák, mozgási nehézségek, valamint az étel- és folyadékbevitel problémái. Nagyon veszélyes lehet, ha például bekapcsolva hagyja a gázt, vagy más módon veszélyezteti magát vagy a környezetét. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek lassíthatják a betegség előrehaladását, de teljes gyógyulás nem lehetséges. 

Már fiatalabb korban is fontos a megelőzés, ami sokat segíthet. Miből áll ez? Az agy edzéséből – például keresztrejtvényfejtés, tanulás idősebb korban is, friss levegőn való tartózkodás, rendszeres aktív mozgás, egészséges, mértékletes étrend, testsúlycsökkentés, ha valaki túlsúlyos. A gyógynövénykivonatok, például a ginkgo is hasznosak lehetnek.

 Nagy szerepet játszik a genetikai hajlam is, vagyis ha szülei Alzheimer-kórosak voltak, valószínű, hogy önnél is kialakulhat a betegség. Az azonban kérdéses, milyen mértékben. Érdemes odafigyelni a vérnyomásra, koleszterinre, sérülésekre, fertőzésekre és a tartós stresszre is. Mindezek felgyorsíthatják a betegség kialakulását, vagy súlyosbíthatják a tüneteket.

Az Alzheimer-kór diagnosztizálása utáni várható élettartam több tényezőtől függ, például a beteg életkorától, általános egészségi állapotától és a betegség stádiumától a diagnózis felállításakor. Általában az emberek három-tíz évet élnek a diagnózis után, bár egyesek akár 20 évig is élhetnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?