Bőrönd Ödön

Nem a Tamkó Sirató Károly-féle, az aszfaltkövön ülő, s a négyes busz bedöcögését váró Bőrönd Ödönről lesz szó, hanem magáról Bőrönd Ödönről, „akit” egyébként egyszerűen koffernek is nevezhetnénk.

De nem nevezhetünk, mivel ő már nem az a pattintós záras, papundeklivel bélelt, könnyedén behorpadó szekrénypótló, mint ősei voltak. Vadonatúj, egy nagy utazás (ne tessék Semprunra gondolni, egyrészt, mert arra a bizonyos nagy utazásra senki sem mehetett ilyenfajta bőrönddel, másrészt arról az útról nagyon-nagyon kevesen tértek vissza) előtt vették, két ember egyheti holmija belefért, keménykötésű, gondolta, aki vette, nem árt neki se nap, se szél, se az, ha összevissza dobálják a csomagszállítók, sőt, mivel vadonat, hátha kesztyűs kézzel bánnak vele. Vagy megtetszhetett valakinek, vagy neki tetszett meg a repülés, mert a gazdái hiába lesték-várták, a futószalagon csak nem akart fölbukkanni. Reklamálás, telefonok, ígérgetés, ahogy lenni szokott a repülőtársaságoknál. Közben Ödönke, szegényke, ott árválkodott valahol. Egy szép napon föltették a megfelelő járatra, indíts haza! Ödönke szárnyalt. De rosszkor landolt. A gazdi közben elutazott, más ment volna érte, ha az illetővel nem közlik, ragaszkodnak hozzá, nem azért, mert olyan szép, praktikus, elegáns, egyszerűen csak azért, mert a vámosok is kíváncsiak, miért járt be ekkora utat, ki tudja, mit rejteget.

Felvirradt a nagy találkozás napja. Ödön örült, gazdái kevésbé. Szegény olyan volt, mintha mégis a Semprun-féle nagy utazásról tért volna haza, meggyötörten, csont soványan.

És már senki sem volt kíváncsi arra, mit is rejteget a belsejében. Mégsem vitték azonnal haza. Akkor most már tessék ellenőrizni, ragaszkodtak tulajdonosai. De nem, tiltakoztak a vámosok. De igen. De nem. ĺgy ment ez bő félórán keresztül. Ödön meg csak lapult. Végül felpattantak a zárak. Pulóverek, ingek, blúzok – elég is, mondták a tisztek. Nem, kérem, alatta lapul a csemege, az egyhetes fehérnemű, no meg a zoknitömeg. Micsoda illat! Mert megérdemlik.

Ödön csak irult-pirult szégyenében. Szegény, akkor még nem tudta, hogy száműzetésre ítélik, legközelebbi lakhelye egy hatalmas kuka lesz, ahonnan van ugyan kiút, de az az út már nem a nagyvilágba vezet. Grendel Ágota