Presser Gábor (Képarchívum)
Már hallgatható Presser Gábor új lemeztrilógiájának első része
Nagyszabású szólókoncertet tervez jövő őszre a legendás előadó-dalszerző, és egy háromlemezes sorozat is készül. Ennek első része már napvilágot látott.
A 403. billentyű című koncert nagyszabású esemény lesz, 2025. október 11-én tartják majd az MVM Dome-ban, amelynek befogadóképessége mintegy 20 ezer fő – Presser Gábor élete egyik legjelentősebb szólókoncertje lesz majd. Presser tavaly, a Papp László Budapest Sportarénában adott hasonlóan nagy koncertet. A készülő koncertről annyit már tudni lehet, hogy Omega- és LGT-dalok is elhangzanak, illetve azt is, hogy Presser folytatja – ahogy saját maga fogalmazott – „a kicsit színházas, kicsit cirkuszos zenebonálást.“
Az LGT egykori alapítója, aki csaknem hat évtizede van a pályán, egy háromlemezes sorozaton is dolgozik. A sorozat címe Munkakönyv, ennek első része, egy versfeldolgozás-anyag már meg is jelent.
Ezen az első, digitálisan már elérhető anyagon, a Versdalokon kortárs költők megzenésített versei szerepelnek különböző előadók közreműködésével. Ennek egyfajta előzménye volt a Parti Nagy Lajos verseire készült 2011-es Rutinglitang, valamint az Oláh Ibolyának írt Voltam Ibojka című anyag (2018). A megzenésített szövegek részben ma alkotó (Erdős Virág, Varró Dániel, Parti Nagy Lajos), részben a közelmúltban, az elmúlt tíz évben elhunyt (Fodor Ákos, Kántor Péter, Tandori Dezső, Esterházy Péter), részben a 20. században élt (Horváth Imre, Kepes Sára, Petri György és Kányádi Sándor) alkotóktól származnak. A listáról a tragikus sorsú Kepes Sára a legkevésbé ismert, ő öt versével van jelen. Nagyon fiatalon halt meg, Petri György szerelme volt.
A művész idén folyamatosan koncertezik a Csík Zenekarral, december 22-én pedig Sena vendége lesz a Müpában. Presser Gábor a magyar könnyűzene történetének egyik legsikeresebb szerzője és előadója. Saját honlapjának adatai szerint mintegy hatszáz dalt írt eddig, emellett számos jelentős zenés színpadi mű fűződik a nevéhez. Pályája a hatvanas évek második felében az Omegában indult, 1971-ben megalapította a Locomotiv GT-t. Szólóelőadóként a nyolcvanas évek eleje óta dolgozik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.