Bekavar a Nagy Tesó

Budapest. A közeljövőben sokkal kiszámíthatatlanabb lesz a Big Brother – tudtuk meg Till Attilától, a játék egyik házigazdájától. A Nagy Testvér ezentúl minden héten szolgál valami meglepetéssel, hogy a lakók ne érezzék olyan jól és biztonságban magukat.

Budapest. A közeljövőben sokkal kiszámíthatatlanabb lesz a Big Brother – tudtuk meg Till Attilától, a játék egyik házigazdájától. A Nagy Testvér ezentúl minden héten szolgál valami meglepetéssel, hogy a lakók ne érezzék olyan jól és biztonságban magukat. Az előző héten a Nagy Tesó – a lakók által kijelölt – főnökre nagy terhet hárított, hiszen neki kellett megjelölni azt a két személyt, akit nem szeretne tovább a házban látni. Öcsi választása Zolira és Linyára esett. Tilla szerint nehéz megmondani, ki jön ki végül, hiszen Linya a legnépszerűbb a házban, míg Zoli nagy túlélő hírében áll. A tengerészfiú ugyanis, ha nem történik vele semmi, akkor elkezdi a „ki akarok menni” mondókáját, ám ezt ő sem gondolja komolyan. Hiszen amint esélye lenne arra, hogy valóban elhagyja a házat, azonnal meggondolja magát. Már túlélt így több jelölést. Linyára nézve tehát Zoli mindenképpen veszélyes ellenfél lesz. (lc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?