Baleset érte a mentőcsapat tagjait

Salt Lake City. Omlás következtében életét vesztette mentés közben az amerikai Utah államban a múlt héten eltűnt bányászok után kutató csapat három tagja, további hat társuk megsérült.

Salt Lake City. Omlás következtében életét vesztette mentés közben az amerikai Utah államban a múlt héten eltűnt bányászok után kutató csapat három tagja, további hat társuk megsérült.

A mentők a hegy belsejében függőlegesen és vízszintesen fúrt vájatok segítségével próbáltak a Utah állambeli Huntington közelében múlt hétfőn beomlott Crandall Canyon szénbányában rekedt bányászok nyomára bukkanni.

Az egyik vájatfúrás közben történt a baleset: kő- és széntörmelék szakadt a mentőcsapatra. Az egyik mentő a helyszínen életét vesztette, két másik később a kórházban halt bele sérüléseibe. Három mentőautó, majd röviddel később három helikopter érkezett a helyszínre a The Salt Lake Tribune című lap honlapján olvasható tudósítás szerint.

A 450 méter mélyen eltűnt hat bányász semmilyen életjelet nem adott magáról a 11 nappal ezelőtti baleset óta, de a bánya vezetői nem adták fel a reményt, mondván, elképzelhető, hogy a bányászok a bánya egy másik részébe menekültek, ahol elegendő volt az oxigén.

A múlt héten előfordult, hogy a mentőknek – éppen az omlásveszély miatt – abba kellett hagyniuk a keresést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?