Az iszlám is elismeri Jézust

Az iszlám a nagy világvallások egyike. Az úgynevezett ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai” közé tartozik, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia valamint Malajzia, a legnépesebb moszlim ország Indonézia.

Az iszlám a nagy világvallások egyike. Az úgynevezett ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai” közé tartozik, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia valamint Malajzia, a legnépesebb moszlim ország Indonézia. A történelem során két ágra szakadt, a szunnitákra (85%) és síitákra (15%).

A központi mindenható lény (Allah) a földi emberek közül Mohamed prófétát – a „próféták pecsétjét”, azaz hitük szerint az utolsó prófétát – választotta ki utolsó szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, épp ezért tilos megváltoztatni, és még fordításait is magyarázatnak minősítik. Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Jézust is, méghozzá az egyetlen bűntelen prófétának tekinti), de a korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek tekinti. A zsidókat és a keresztényeket a „könyv népei”-nek tartják, a Korán szerint ők az iszlám állam védelmét élvezik.

Az iszlám is hisz a feltámadásban, és az utolsó ítéletben, a Pokolban és a Paradicsomban. (A jók örök boldogságban fognak élni a Paradicsomban, míg a gonoszok örökké égnek a pokolban.)

Mohamed próféta, az iszlám vallás alapítója az Arab-félszigeten, Mekka városában született i. sz. 570 körül. 610-ben Mekkában kezdte hirdetni az iszlámot és annak lényegét, az egyistenhitet. 622-ben Medinában hirdette az iszlámot, mint végleges és egyetemes isteni tanítást az egész világ számára, egészen 632-ben bekövetkezett haláláig. Az iszlám tanításainak két fő forrása a Korán (az Isten szava) és a szunna (a próféta életmódját, utasításait bemutató közlések gyűjteménye). Fontos hangsúlyozni, hogy az iszlám előírja hat alapvető hittétel elfogadását. Ezek az Allahba, az Ő angyalaiba, ĺrásaiba, Küldötteibe, a túlvilági életbe és az elrendelésbe vetett hit. ĺgy az iszlám előírja sok bibliai próféta, például Noé, Ábrahám, Mózes és Jézus küldöttként való tisztelését, és bennük, mint a Mohamed előtti igaz prófétákban kell hinni. Egyetért sok bibliai kijelentéssel, azonban rámutat arra, hogy a mai Bibliának csupán egy része származik Istentől, az eredeti Tóra, Zsoltár és Evangélium már elveszett. Az iszlám szerint a Korán az utolsó és lezáró isteni kinyilatkoztatás, és már 1400 éve változatlan.

Az iszlámnak öt alappillére van, ezeket Mohamed lányának, Fatima kezének egy-egy ujja szimbolizálja, az arab világban ezért elterjedt a nyitott tenyeret ábrázoló amulett. (-cz-e, w)

Az iszlám öt gyakorlati pillére

1. Az egyistenhitnek és Mohamed prófétaságának tanúsítása.

2. Napi öt imádkozás.

3. Alamizsna, adakozás a szegények részére.

4. Böjtölés ramadán hónapban.

5. Zarándoklat Mekkába, ha a moszlim ember anyagi és egészségi állapota lehetővé teszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?