Komárom. Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Bauer Edit, a Selye János Egyetemért Alapítvány (SJEA) kuratóriumának elnöke és Albert Sándor, az egyetem rektora.
Az átruházott vagyon értéke egymilliárd forint
„Fontosnak tartottuk, hogy a vagyon az elkövetkezőkben is egy alapítvány tulajdonában maradjon” – hangsúlyozta az ünnepélyes aláírást megelőzően Bauer Edit, aki felelevenítette a SJEA létrejöttének időszakát, amikor is az önálló szlovákiai magyar egyetem még csak „reményeinkben élt”. A SJA ugyanakkor – két budapesti egyetem komáromi kihelyezett képzésével – elindított egy olyan folyamatot, ami végül is a Selye János Egyetem megalakulásában csúcsosodott ki. Albert Sándor, aki a Pro Selye Universitas igazgatója is egyben, az egyetem életében mérföldkőnek nevezte a tegnapi napot.
„Az ingatlanoknak köszönhetően hosszú évekre biztosított intézményünk működése – mondta. – A 2004 szeptemberében induló egyetemünknek jelenleg 1600 hallgatója van – beleértve a levelező tagozatosokat is –, és ez a dinamikus fejlődés komoly követelményeket támaszt a tantermek számát és a kollégiumi férőhelyeket illetően. Köszönet a magyar államnak ezért a nagylelkű támogatásért és a SJEA-nak azért, hogy eddig jó gazdája volt a reábízott értékeknek.”
Arató Gergely, az oktatási minisztérium politikai államtitkára szavai szerint gyakorlati, de amellett szimbolikus jelentősége van a megkötött szerződésnek. „A Selye János Egyetem önálló, autonóm intézményként működik, amely egyenrangú és egyenjogú része a szlovákiai és a magyarországi felsőoktatásnak is – mutatott rá. – A magyar kormány célja továbbra is az egyetem támogatása, és már a Szülőföld programból is jut bizonyos összeg a megsegítésére.”
A megállapodás alapján a vagyon fokozatosan kerül át a SJE szolgálatába, hogy a kihelyezett képzés fennállásáig ezen képzés hallgatóinak igényei is ki legyenek elégítve.
Az adományok között szerepel többek között a volt szakmunkásképző iskola, a Sirály Diákszálló, a Danubius Multifunkcionális Központ, a Lehár Épület és a SJEA számítógépparkja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.