Az agyban fáj a hamis zene

New York. Neorológusok mágneses rezonancia vizsgálatokkal (MRI) mutatták ki a zene hatására jelentkező agybeli folyamatokat. A kutatók nyolc embernek egy dallamot játszottak le, amelyben bizonyos diszharmóniák léptek fel.

Amerikai kutatók rájöttek, miért is okoznak szinte fizikai fájdalmat a hamis zenei hangok. Az agyat a nyugati zene hangkészlete arra edzi, hogy érzékelje a hangjegyek közti megfelelő távolságot. Az ettől eltérő rezgésekre, a hamis hangokra pedig érzékenyen reagál, világították meg a jelenséget a neurológusok a Science szaklapban közölt beszámolójukban. Petr Janata és a New Hampshire-i Dartmouth egyetemen illetve a belgiumi Ghent egyetemen dolgozó kollégái mágneses rezonancia vizsgálatokkal (MRI) vizsgálták a zene hatására jelentkező agyműködést.

A kutatók a nyolc vizsgált személynek egy dallamot játszottak le, amelyben bizonyos diszharmóniák léptek fel. Ezzel egyidejűleg az MRI segítségével figyelték, az élményre az agy mely területei reagálnak és aktivizálódnak. Ennek alapján a zenei hangzást ugyanaz a régió dolgozza fel, amely az információk gyűjtését végzi és ugyanakkor az emlékeket gyűjti. Ez az agyterület (rostromedial prefrontal cortex) közvetlenül a homlok mögött húzódik, és összeköttetésben áll az általános hangzást feldolgozó halántéklebenyekkel. „Az eredményeink igazolják, hogy szoros kapcsolat létezik a zene, az érzelmek és az agy között” – foglalják össze eredményeiket a kutatók. Meglepődve kellett azt is tudomásul venniük, hogy az agy reakciója ugyanarra a zenére újból és újból megismételt vizsgálatok esetén kis mértékben ugyan, de különbözött. Ez a dinamikus folyamat a kutatók szerint megmagyarázza, hogyan válthat ki ugyanaz a zene más-más alkalommal különböző érzelmeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?