Az ajándékozás lényege az örömszerzés, hiszen egy ajándék akkor az igazi, ha meglepetésként hat, azaz ha sikerült kitalálnunk a másik vágyait. A kapott ajándékot illik megköszönni. Ha esetleg nem tetszik, akkor sem illendő azt becsmérelni.
Általános ajándékozási szabályok
Az ajándékozás lényege az örömszerzés, hiszen egy ajándék akkor az igazi, ha meglepetésként hat, azaz ha sikerült kitalálnunk a másik vágyait. A kapott ajándékot illik megköszönni. Ha esetleg nem tetszik, akkor sem illendő azt becsmérelni. Az ajándékot illik szépen ízlésesen becsomagolni, hiszen ezzel is emeljük a „szertartás” fényét. Ne felejtsük el sosem az árcédulát eltávolítani, és a blokkot se hagyjuk benne a csomagban! Ajándékot továbbajándékozni illetlenség, ráadásul ha egyszer kiderül, az nagyon kellemetlen lehet. Hogyan ajándékozz virágot? A virág az egyetlen olyan ajándék, amelyet minden alkalommal illik adni és elfogadni is. Ráadásul nőnek és férfinak (idős, vagy beteg) egyaránt adható. Virágot átnyújtani bal kézzel illik, míg jobbunkkal kezet fogunk. Tíz szál alatt a páratlan számú szálból álló csokor a mutatós, tíz fölött már lehet páros, illetve páratlan is. A virágot illik rögtön vázába tenni, és ízlésesen elrendezni. Alkalomhoz, nemhez, korhoz stb. különböző összeállítások illenek. (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.