Álarcok és álruhák Velencében

A karnevál elnevezése a középkori latin carne levare, „a hús elhagyása” kifejezésből alakult ki. A hús szó azonban nemcsak a keresztény ünnep böjtmegelőző jellegére utal, hanem a farsangi eszem-iszomra is. Ilyenkor ugyanis rengeteg hús (disznó, marha, csirke) fogyott. A régi szigorú vallásos hétköznapi életet ez a féktelen örömünnep váltotta fel vízkereszt (január 6.) napjától húshagyó keddig.

Az eldugott falvakban, kevésbé mozgalmas kisvárosokban is nagy népünnepélyeket szerveztek a tél elsiratására, és jelképesen végighurcolták a telet ábrázoló szalmabábukat a településen. A bábú elégetését nagy népünnepély, féktelen maskarás, álarcos télriogató farsangi menet kísérte. Ez volt a falusi bálok, a párválasztások ideje is.

Az Adriai Köztársaság idejében minden tilalmat feloldottak a karneváli időszak idejére és az utcákat, tereket az álarcokba, álruhákba öltözött nép vette birtokába. A szalonokból, kávéházakból a hangos és féktelen mulatozás zaja szűrődött ki. Kötelező volt az álarc viselése, amelyet már akkor is papírmaséból készítettek és díszesen festettek, dekoráltak. 1980-ban, 200 év téli nyugalom után újították fel a velencei karnevált és a központi Szent Márk tér nyüzsgő, álarcos és fantáziadús látogató serege hömpölyög ma már a tereken és a szűk utcákon. Aki ellátogat ezeken a hétvégéken Velencébe, megismerheti ennek az elvarázsolt, romantikus városnak farsangi, nagyvilági szalonokat utánzó arculatát.

Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntetlenül, nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat. Hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek, s egyben a nézők is. A közönség az erkélyekről nézhette az eseményeket. Tulajdonképpen nem volt éles határ a színészek és a nézők között, hiszen a bámészkodó hölgyek például az erkélyekről tojással dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig gyakran megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak. A karnevál egyik fontos eleme a tűz. A megtisztulást jelképezi, tűzre teszik a rosszat, és mindenki megszabadul a bűntől. Ezzel a pillanattal a természet végre kilép a télből és viszszatér az élethez.

Bár Olaszország éghajlata mediterrán, azért januárban és februárban itt is hidegre számíthatunk. Hiszen a karnevál is a telet búcsúztatja! Érdemes rétegesen öltözni, hiszen a velencei karnevál idején a rengeteg látnivaló arra készteti a kirándulót, hogy ideje nagy részét sétálással és nézelődéssel töltse, így sokat lesznek szabad levegőn.

(velenceikarnevál.hu, nagyutazas.com)

Maszkok a tradicionális olasz színjátszás figuráiról

Pantalone – zsugori velencei kalmár sántító ükapja, csúnya, öreg arc, testhez simuló vörös kabát, hegyes orrú velencei-török cipő, fekete bársonyköpeny

Dottore – bolognai áltudós, aki nem is orvos

Arlecchino – ostoba és lusta

Colombine – Arlecchino szerelme

Brighella – az okos szolga alaptípusa, parasztlegény, fekete vagy sötétzöld maszk, kecskeszakáll, hatalmas bajusz

Capitano – hetvenkedő katona, spanyol körgallér, tollas-díszes hadiöltözet, hosszú, kétélű kard

Bauta – háromszögű velencei kalap, fekete selyem vállkendő, csipkezsabó, fekete bársonyköpeny, térdnadrág, csatos cipő

Arany szín – hűség és őszinteség

Fekete szín – kegyetlenség

Fehér szín – közönséges jellem

Hajlott orr – szemtelenség