Akár 30 évet is kaphat

Las Vegas. Nem védekezhet szabadlábon a fegyveres rablás és más bűncse?lekmények gyanújával Las Vegasban vasárnap letartóztatott O. J. Simpson.

Simpsont vasárnap vezették el megbilincselve a The Palms kaszinóhotelbőlReuters-felvéteA volt amerikaifutball-sztár és színész a gyanú szerint társaival a múlt csütörtökön rárontott egy kereskedőre Las Vegas-i szállodai szobájában és elrabolt tőle számos ereklyét, amelyek a 60 éves Simpson karrierjét dokumentálják. Simpson szerint az eset nem volt több kisebb vitánál, csak a tőle korábban ellopott relikviákat szerezte vissza társai segítségével, és fegyver nem is volt náluk. Nem világos, hogy kinek a tulajdonát képezik a szóban forgó tárgyak, de az eset körülményei miatt nyomozást kellett indítani a „tulajdonos kilététől függetlenül” – mondta Clint Nichols hadnagy a városi rendőrségtől vasárnap, miután Simpsont Las Vegasban letartóztatták.

A kerületi ügyészség szerint valószínűleg hét bűncselekmény – köztük fegyveres rablásban és lopásban való részvétellel, illetve az ezekre irányuló szövetkezéssel – elkövetésével és egy súlyos vétséggel fogják megvádolni. Akár 30 évet is kaphat. Az óvadéki bíróság döntése értelmében őrizetben marad, nem védekezhet szabadlábon.

Yale Galanter, O.J. Simpson ügyvédje elmondta: minden erővel harcolni fognak a vádak ellen. „Úgy látjuk, hogy a szemtanúk egymásnak ellentmondó vallomásain alapuló vádak rendkívül nehezen igazolhatóak” – mondta Galanter.

Simpsont vasárnap reggel vezették el megbilincselve a The Palms kaszinóhotelből, egy nappal azután, hogy letartóztatták egy társát, Walter Alexandert. Őt még szombaton szabadlábra helyezték és óvadékot sem kellett fizetnie. Walter az egyik gyanúsított a kettőből, akiknél a feltételezett rablás idején a gyanú szerint fegyver volt. Simpsont nem gyanúsítják ilyesmivel. „Nincsen arra utaló információnk, hogy fegyver lett volna nála“ – mondta Clint Nichols hadnagy. A rendőrség még négy férfit keres az ügyben. Simpson elmondta, hogy néhány hete Tom Ricciótól, egy aukciós ház tulajdonosától megtudta, hogy sportrelikviákkal kereskedő gyűj?tők árusítják személyes tárgyait, ereklyéit. Riccio összehozott egy találkozót azzal az ürüggyel, hogy egy magánszemély érdeklődik a kollekció iránt. Ezen a találkozón jelent meg Simpson társaival, akikkel elmondása szerint egy esküvőn ismerkedett meg, és segítségükkel visszaszerezte a holmikat. Azért nem kérte a rendőrség köz?re?működését, mert 1994 óta igencsak nehezen megy az e?gyüttműködés a hatóságokkal. „Mióta bajba kerültem, nem alakulnak jól a dolgaim a rendőrséggel. Mindig csak egy újabb O.J. sztori kerekedik, amikor hívom őket” – mondta Simpson.

A fekete bőrű sztárt 1994-ben megvádolták volt felesége, Nicole Brown Simpson és annak szeretője, Ronald Goldman meggyilkolásával. 1995-ben felmentették, később viszont egy polgári perben felelősnek találták a pár haláláért, és 33,5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték.

Hosszas huzavona után egyébként néhány hete eldőlt, hogy Simpson publikálhatja If I Did It (Ha én tettem volna) című könyvét. Az egykori sportoló arról írt, hogyan követte volna el a kettős gyilkosságot, ha ő lett volna a tettes. Sok pszichológus szerint nem kitalált történetről van szó, hanem a valóságról, azaz Simpson közvetve beismerte bűnösségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?