A világ első érző művégtagját mutatták be Ausztriában

Bécs |

<p>A világ első érző művégtagját mutatták be hétfőn Ausztriában, a lábprotézis segítségével viselője képes felismerni azt, hogy aszfalton, sóderen vagy gyepen jár, olyan érzése van, mintha két ép lábbal lépkedne a talajon.</p>

A lábprotézist a linzi Felső-ausztriai Főiskola szakemberei fejlesztették Hubert Egger vezetésével. A mesterséges talp "nyomáspontjai" szállítják az információt a levágott láb csonkjáig. A művégtag az ép lábat utánozza: a nyomás ugyanúgy oszlik el a mesterséges talpon a lábujjaktól a sarokig. Az talaj felismerését a csonk idegvégződéseinek reaktiválása teszi lehetővé, ezek szállítják tovább a művégtag szenzoraiból származó információt az agyba.

Az 54 éves Wolfgang Rangger osztrák tanár 2007-ben veszítette el mindkét lábát, majd a fantomfájdalmak és az ennek következtében fellépő, állandó alváshiány és fáradtság miatt kénytelen volt abbahagyni a hivatását. 

Rangger hat hónapja használja a protézist. Azóta "érzi" a talajt, biztosabban jár, nem fél, hogy elesik a jeges úton vagy a járdát borító nedves leveleken. "Úgy érzem, mintha újra lenne lábam" - mondta az AFP francia hírügynökségnek.

A férfi jár, kerékpározik, lépcsőt használ, és mozgásán nem könnyű észrevenni, hogy sántít. A látványos eredményt az érzőidegek "elterelésének" technikájával és a beültetett protézis érzékelőinek bekapcsolásával érték el. A fantomfájdalmak is megszűntek.

A linzi páciensnél az orvosok a csonk közepén lévő, eredetileg az amputált lábhoz vezető idegvégződéseket a comb felszínéhez vezették, ahol érintkeztek a protézis "bőrével".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?