A testi és lelki terrorban élőkért

Elitta keresetét, s amikor nem volt miből, pénzzé tette a gyerekek cipőjét, kabátját. Tudták, hallották, látták ezt a községben, de mindenki magánügynek tartotta, s legfeljebb sajnálta a gyakran a szabad ég alatt éjszakázó családot. A rendőri szervek nem vették komolyan az asszony feljelentését, a helyi pap is türelemre intette, a gyerekek érdekében. Anna két évvel ezelőtt felkészült az utcán randalírozó férj fogadására. Felébresztette és a távoli rokonokhoz menekítette gyerekeit, s magához vette a konyhakést. Mivel nem talált más megoldást, kezébe vette az igazságszolgáltatást.

Mária is négygyermekes édesanya. A férje úgy verte, hogy ne maradjanak látható nyomai. Az asszony ugyan látleletet vetetett kék-zöld foltjairól, de nem tudta igazolni, hogy tényleg a férje okozta. A testi fájdalmaknál a lelkiek nagyobbak voltak. Rongyként bánt, beszélt vele a férje, fiatal szeretőivel kérkedett, ám olykor a béke kedvéért köteles volt kísérőként megjelenni a hivatalos összejöveteleken, és végig elszenvedni párja lealacsonyító, ócsárló megjegyzéseit. Amikor viszont észrevette, hogy férje a serdülő lányukat hirtelen drága ajándékokkal kezdte elhalmozni, gyermekkora és egyik rokona jutott eszébe... Szégyenét nem kürtölte világgá. Tudta, hogy sejtéseivel nem fordulhat a rendőrséghez, ezért elhatározta, véget vet a bántalmazásnak. A krízisközpont dolgozóinak segítségével, miután az éj leple alatt néhány táskába csomagolt holmival megszöktek lakóhelyükről, elhelyezést nyertek egy otthonban. Címük titkos, a szülők válópere három éve húzódik, az apa nem fizeti a gyermektartást. Mária asszony és gyerekeinek helyzete nem egyszerű, de életük legalább nyugodt.

Szándékosan választottuk a két szélsőségesnek számító esetet, hiszen általában ezeken keresztül lehet mozgósítani az embereket arra, figyeljenek oda, mi játszódik le környezetükben. És segítsenek azokon, akik önerőből nem képesek szembeszállni a fizikai előnnyel, vagy anyagi, érzelmi kiszolgáltatottságuk miatt menekülni sem képesek az állandó fenyegetettségből. Míg néhány éve minden ötödik nővel erőszakoskodott a partnere, jelenleg – ez derült ki az IVO társadalomkutató intézet által végzett felmérésből – minden negyedik nőt kínoznak. Mindegy, hogy kis- vagy nagyvárosban, netán falun él, nem számít kora, végzettsége. A családon és párkapcsolaton belüli erőszakról megjelent tanulmány hézagpótló szerepet tölt be, nincs ugyanis olyan állami intézmény, amely foglalkozna a kérdéssel. Szlovákiában zavartalanul sérthetők a nők emberi jogai, nem biztosított a méltóságteljes és tisztességes élethez való joguk sem. Noha a munkatörvény és az antidiszkriminációs törvény a férfiak és a nők azonos esélyeit rögzíti, a valóságban tanúi lehetünk a nemek közti társadalmi egyenlőtlenségnek. Nincs senki, aki a munkáltatótól követelné az egyenlő bánásmód elvének, a vonatkozó előírásoknak a betartását. Nem csoda, hogy ilyen társadalmi környezetben nem számít véteknek a nők elleni erőszak, s ezért késik a tényleges demokrácia kialakulása is – állította Zora Bútorová szociológus, a tanulmány egyik szerzője. Elmondta, a felméréssel együtt járó adatgyűjtés sem volt zökkenőmentes, hiszen a hivatalosan rögzített esetek száma nem fedi a valóságot. – Azok az áldozatok, akik vállalják a feljelentést, némi segítséggel, elirányítással könynyebben oldják meg a problémát. Tudatosítani kell, hogy az igazán kiszolgáltatottak tragédiái feltáratlanok és ismeretlenek. Az erőszak több változata jelenik meg társadalmunkban, testi és szexuális, lelki és szociális, valamint gazdasági terrorról beszélhetünk. A párkapcsolatban élő nők 25 %-a erőszaknak van kitéve, 11 %-ukat rendszeresen bántalmazzák, az esetek 85 %-ában a családban élő gyerekek szeme láttára. Amikor a testi fenyítés és a lelki terror elviselhetetlenné válik, amikor a nő nem lát más módot az önvédelemre, gyermekei megvédésére, esetleg a családon belüli vita annyira elfajul és kiéleződik, előfordul, hogy a nő végzetes tettre szánja rá magát. Az igazi áldozatok mégis azok a nők és a gyerekek, akik nem képesek szembeszállni a fizikai erőfölénnyel, kiszolgáltatottsággal.

A tanulmány szerzői úgy vélik, véget kell vetni az erőszakkal szembeni toleranciának, s ezzel együtt annak a téves szemléletnek is, hogy a férfi a család feje, az autoritás, az erő és az ész jelképe, míg a nő a gyengébb láncszem, a családi tűzhely védelmezője. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az ilyen közegben, a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenség légkörében felnövő fiatalok nem lesznek képesek kilépni a sztereotípiákból.

A világ fejlett országaiban zérótoleranciát hirdetnek az erőszaknak, miközben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak kérdésével ne csak a polgári társulások, non-profit szervezetek foglalkozzanak. Szlovákiában is a kormányra hárul egy olyan stratégia kidolgozása, amely jogilag szabályozza mind az áldozatok védelmét, mind a törvények érvényesítését. Fontos lépés az is, hogy elegendő anyagi fedezetet kell, hogy biztosítson az erőszak okainak felkutatására, a nevelő, megelőző tervezetek életbe léptetésére. Hiába ítéli el ugyanis a felnőtt lakosság 80 százaléka az erőszakot, ha szembesülve a problémával az erőszakos cselekedeteket a „család belügyeként” kezeli. Ha a feljelentést követően a rendőr az áldozatot távolítja el a lakásból és nem az elkövetőt, ha nincs elég menedékház a férj, apa elől elbujdosóknak. Az aggasztó méreteket öltő jelenséget nem szabad elbagatellizálni, intézményi szinten kell biztosítani az áldozatok megsegítését. Nem majd, nem holnap. Azonnal.