A parlagi pestiek polgárrá pallérozója

Az 1200 négyzetméter alapterületű, galériával, kávézóval és étteremmel rendelkező Centrál, azaz Központi Kávéház százhúsz esztendeje azt is példázza, mivé válhat egy patinás intézmény a különböző társadalmi környezetben. Az 1999-ben felújított és régi fényében helyreállított Centrál egy évszázad alatt volt szellemi műhely, irodalmi központ, lapszerkesztőség, eszpresszó, paprika-központ, Metró-klub, 1965-tól kulturális találkahely, 1993-tól pedig szintetikus hangoktól zajos játékterem. A Belváros kellős közepén álló, a legutóbbi időkig igen megviselt állapotú épületet a jelen kor embere a sokáig a homlokzaton éktelenkedő (Terimpex) feliratból és a földszinti Eötvös klubról ismerte.

Az alapítás esztendejében, 1887-ben két évszázaddal vagyunk túl a legendás bécsi kávéház megszületésén. A császárvárosban az előkelő első kerület még előkelőbb utcájában, a Herrengasse 14. szám alatt 1876-ban megnyílt névrokon és névadó, a Café Central már fogalom: nagy tisztességnek számított letelepedni ott az írók és vezető politikusok törzsasztalához. Ha egy vidéki vagy külföldi polgár Pesten járt, mindenképpen betért valamelyik híres kávéházba, hisz az üzleti, politikai, kulturális információszerzés, eszmecsere, a polgári életforma meghatározó színtere a kávéház volt. 19. század végi kávéházi helyzetkép

A magyar történelemhez szervesen kötődő első kávéház a Három Oszlop volt a mai Deák Ferenc utcában, s hírnevét onnan nyerte, hogy benne gyülekeztek a Martinovics-féle összeesküvés tagjai. A Filozófushoz címzett kávéházat 1780-ban alapították. Nevéhez méltón diákok és írók látogatták. Ez volt a legkorábbi hely, amely az irodalmi kávéház közkeletű fogalmával rokonítható. A Koronát 1783-ban nyitotta meg Tuschl Sebestyén. A történelmi szerepe miatt március idusán gyakran emlegetett Pilvax Kávéházat 1838-ban Café Rennaisance néven alapítja Privorszki Ferenc, a legendás pesti kávés. A Fiume Kávéházat Szabadi Frank Ignác hozza létre 1874-ben. A Centrál kapunyitása után egy esztendővel, 1888-tól az Abbázia is színesíti a magyar főváros kávéházi palettáját.

A mai Hungária helyén 1892 tavaszán még csupán egy kopár telek állott. Két évvel később az akkor még külvárosnak számító telken a világ legnagyobb és legszebb kávéháza nyílt meg a millenniumi ünnepségekre készülődő pestieknek. A New York-palota, ahogy akkoriban elnevezték, egy amerikai biztosító társaság ötlete nyomára épült fel, s a kávéházat is ők rendezték be, hogy érzékeltessék gazdagságukat. Ugyancsak az 1890-es évek elején alapították a híres nagykávéházat, a Japánt.

A Centrál Seemann kávés gáláns gesztusa vejének. Tőle Grüneck vette át, majd annak veje, Mészáros Győző. A Centrál valóban központi helyen állt a Ferenciek tere sarkán, szemben az Egyetemi Könyvtárral, közel a Fővárosi Könyvtárhoz, az egyetemhez és a Franklin Társulat épületéhez, az Athenaeum nyomda szomszédságában. Az egyetemek, a könyvtárak és a nyomda közelsége egyaránt segítette az itt kialakuló szellemi légkört, melynek modern akadémiáján formálódott a 20. századi magyar irodalom legmeghatározóbb új nemzedéke.

A Centrál kisvártatva valódi szellemi műhely lett, annak minden összetevőjével. Kiss József és írótársai itt szerkesztették a korszak legfontosabb irodalmi folyóiratát. A Hét a századforduló szellemiségének hiteles képviselője volt. A Centrálba járt tehát A Hét révén többek között Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Szomory Dezső, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Petelei István, Gárdonyi Géza, Ignotus (Veigelsberg Hugó), Heltai Jenő és Krúdy Gyula, kicsivel később pedig Osvát Ernő, Fenyő Miksa és Molnár Ferenc.

A Centrál feltámadása

1908-ban ebben a kávézóban született a Nyugat, Ady, Babits, Kaffka, Karinthy, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád lapja, mely ugyan nemsokára átköltözött a New York Kávéházba, de 1920-ban ismét visszatért alakulása helyszínére. Sokan közben is a Centrálba vonultak vissza írni. Közismert, hogy Karinthy agyában „itt indultak el a vonatok” (Utazás a koponyám körül), de az már kevésbé, hogy Szabó Lőrinc verseinek többsége is a „csempézett konyhahelyiséggel szemben” született. Babits a Halálfiaiban idézi föl – Siena néven – a kávéházat („a régi Pest egy épen maradt darabja volt”), Szabó Lőrinc pedig a Tücsökzenében önálló fejezetet szentel neki. „Eszmék, ismeretek, nézetek, gondolatok úgy keveredtek ebben a füstös, ódon, ócska kávéházban, mint népvándorlás idejében a legkülönfélébb fajták” – jellemzi a Centrál tegnapelőttjét Kolozsvári Grandpierre Emil.

A második világháború után még innen indulhatott útjára az Újhold-nemzedék által fémjelzett legújabb kori irodalom, többek között Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Örkény István, Ottlik Géza, Karinthy Ferenc és Mándy Iván részvételével. 1949-ben azonban a közben eszpresszóvá átkeresztelt kávéház végleg megszűnt. Később bérelhető irodaházzá alakították át, és 1999 decemberében korhű stílusban varázsolták vissza a ma emberének a százhúsz éves Centrál kávéházat. Patinában – de immár az internetszoba előnyeit is élvezve – pallérozódhat a pesti polgár. (jnj)