A paradicsom parádéja

Napjainkban talán legtöbbet fogyasztott zöldségféle az ízletes piros paradicsom. Nincs is jobb a nyári délutánon, egy karaj friss zsíros vagy vajas kenyérnél paradicsommal, paprikával.

Nem tudjuk pontosan, hogy a burgonya után a legfontosabb haszonnövényünk, a paradicsom – Lycopersicon esculentum (ami azt jelenti, hogy ehető farkasbarack) – honnan származik, de igen valószínű, hogy eredetileg cseresznye nagyságú bogyóként nőtt Dél-Amerikában az Andokban. Mai formáját Mexikóban fejlesztették ki, ahol tomatl nakua néven ismerték. Onnan pedig hajóval érkezett Európába, a konkvisztádorokkal. 1554-ben Pier Andrea Mattioli növénynemesítő azt írta, hogy Itáliában a paradicsomot olajjal, sóval, valamint borssal eszik. Köztudott, az olaszok paradicsom- és paradicsomszósz-imádata – gondoljunk csak a tésztáikra és pizzáikra, ezért biztosra vehetjük, hogy az olaszok a poma amoris, vagyis a szerelem almájának a legnagyobb fogyasztói. Nehéz viszont megérteni, hogy míg a mediterrán országokban a 18. század közepe óta rengeteg paradicsomot esznek, Amerikában igencsak nehezen vetette meg a lábát. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy az Újvilágban a paradicsomot nagyon sokáig mérgezőnek tartották. Valóban a paradicsomban előfordulnak glükoalkaloidok, de ezek aztán éréskor lebomlanak. Nincs adat arról, hogy a Függetlenségi nyilatkozat kihirdetése előtt paradicsomot termesztettek volna Amerikában. Akkor egy tekintélyes virginiai farmer, Thomas Jefferson leírta, hogy ültetett ilyen növényt a kertjében. A telepesek pedig annyira féltek a kúszó és szúrós növénytől, hogy az első amerikai szakácskönyv, az 1798-ban Philadelphiában kiadott The New Art Cookery nem is igen említi a paradicsomot, pedig 31 fejezeten keresztül tárgyalja a recepteket a levesektől a szószokig. Azok a jenki tengerészek, akik Olaszország és Portugália kikötőit járták, jól tudták, hogy a paradicsom kellemes ennivaló és semmiféle hasfájást nem okoz. Krónikák szerint Robert Gibbon Johnson, hogy a méregelméletet megdöntse, 1820 augusztusában kiállt a salemi bíróság lépcsőjére, és nyilvánosan megevett egy paradicsomot, persze semmi baja sem lett. Ezért aztán a paradicsom hírneve lassan javulni kezdett. Egy 1841-es farmerújságban pedig már azt is megjegyezték, hogy vannak olyanok, akik az ízét igen kiválónak tartják. Később már javában ajánlják a paradicsomot párolásra, főzésre, sütésre és roston sütésre is. Közéleti bonyodalmakat is okozott fokozódó népszerűsége. Az 1883-as vámtörvény ugyanis előírta, hogy a természetes állapotukban levő zöldségfélék után vámot kell fizetni, a gyümölcsök viszont legyenek zöldek, érettek vagy szárítottak, vámmentesek. A New York-i kikötő vámhivatala rájött, hogyan lehet növelni a bevételt: kijelentették, hogy a paradicsom a természetes állapotukban lévő zöldségfélék közé tartozik.

Az importőrök tiltakoztak és végül eljutottak a legfelsőbb bíróságig. Ott azután a Horace Gray bíró a következő ítéletet hozta: „Botanikai szempontból a paradicsom egy kúszónövény termése, akárcsak az uborka, a tök, a borsó és a bab. A köznapi nyelvben a kereskedők és a vásárlók számára azonban ezek zöldségfélék, amelyek a konyhakertben nőnek, és amelyeket akár nyers, akár főtt állapotban a főétkezéskor vagy a levesbe, halhoz vagy húshoz főzve tálalnak, vagyis az étkezés fő részeként és nem desszertként, mint a gyümölcsöket általában. Ez épp úgy igaz a paradicsomra, mint a burgonyára, a répára, a fehérrépára, a céklára, a karfiolra, a zellerre és a salátákra. Napjainkban a burgonya után a paradicsom Amerika és sok európai ország legfontosabb zöldségféléje. Szinte már az egész világon termesztik, és több száz szín-, forma- és méretváltozata van. Az össztermelés az elmúlt húsz évben is megduplázódott. Népszerűségének oka, hogy igazán kalóriaszegény (19kcal/100 gramm), 94%-a víz, mégis 13-féle vitamint tartalmaz, pl. A-vitamint, aztán fontos vitaminokat a B-vitamincsaládból, gazdag C-vitaminban (25 dkg-nyi fedezi a napi szükségletet). Ehhez még jön legalább 7-féle ásványi anyag, közülük talán a legfontosabb a kálium, és mintegy 10 nyomelemet is tartalmaz. A paradicsomfogyasztás serkenti a gyomor, a hasnyálmirigy, a vese, valamint a máj működését. A paradicsommal gyógyítottak is. Leveleiben és zöld termésében felhalmozódó legfőbb alkaloidja a tomatin hatásosan gyógyít bizonyos gombás bőrmegbetegedéseket is. Gyulladások felületi kezelésére is jótékonyan hat. A régiek úgy tartották, hogy az új lakás ablakpárkányára tett érett paradicsom gazdag jövőt hoz. Mivel azonban érett paradicsomhoz hónapokig nem lehetett hozzájutni, érett paradicsom alakú tűpárnákat készítettek. Soha ne tároljuk a paradicsomot tíz fok alatti hőmérsékleten, ha nem teljesen érett. A hideg megakadályozza az érést. Az Egyesült Államokban a legnagyobb zöldség- és virágmag-kereskedő cég például mintegy harminc paradicsomváltozatot árul. A háztáji kertészek körében igencsak közkedvelt a nagyhozamú apró cseresznyeparadicsom. Japánban ennek a fajtának egy különösen termékeny példányán öszszesen 16 896 paradicsom termett. A kaliforniai egyetemen létrehozott paradicsom génbankban több mint 2750 változatot őriznek. Az eddig ismert legnagyobb paradicsom kb. 3,65 kilós volt és 186-ban bekerült a Guinnes Rekordok Könyvébe. Különböző változatai meglepően szélsőséges éghajlati viszonyok között és szinte bármilyen talajon megteremnek. Az izraeliek az egyik rendkívül ízletes fajtát a sivatagban termesztik, édes és sós víz keverékével öntözik.

Most van a paradicsom szezonja, fogyasszunk hát belőle minél többet, hogy megőrizzük egészségünket. (méri)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?