A művészet és a városi élet teljes összhangja

Hétszáz éves hagyományai vannak a híres templomi kórusnak, a Kreuzchornak, és nem kevésbé híres a Semperoper zenekara sem. De hogy a profánabb élvezetekről se feledkezzünk meg: sehol sem ízlik annyira az ecetes, párolt marhasült, a ropogósra sült kacsapecsenye, a túrógombóc, mint egy Elba-parti sörkertben.

A hagyományőrző vendéglők többsége a 300 évvel ezelőtt kiépült Neustadtban található, ahol a Königstrasse elegáns butikjai, kis színházai és vendéglői között szívesen ingáznak a drezdaiak. Az Elba jobb partjáról nézve festette Canaletto azt a híres városképet is, amely Drezda elpusztítása után mintegy fata morganaként lebegett a város szerelmeseinek lelki szemei előtt, s amely egyszer – reméljük, hamarosan – megint érvényes lesz.

Észak Velencéje

II. Frigyes Ágost (1670–1733) szász választófejedelem és 1697-től lengyel király is, olyan gazdagon volt megáldva testi képességekkel, hogy hódolói az Erős melléknévvel ruházták fel. Állítólag 350-nél több gyermeket nemzett, és patkókat hajlított össze puszta kézzel. Az uralkodónak még más, nem kevésbé kiváló adottságai is voltak: elhatározta, hogy Észak Velencéjévé varázsolja Elba-parti rezidenciáját. Túl akart tenni a berlini udvaron – ami sikerült is neki –, Versailles fényét, pompáját kívánta szász földre hozni. És mivel fia, III. Frigyes Ágost (1696–1763) éppúgy lelkesedett a szépművészetekért, létrejött a drezdai csoda, s a város valóban méltónak bizonyult az Észak Velencéje elnevezésre.

Johann Gottfried Herder német filozófus lelkendezve „elbai Firenzének” nevezte. Századokon át Németország legszebb városa volt, mígnem 1945. február 13-án romba döntötte az angol és amerikai bombázók légitámadása.

Drezda újjáépül

Több évtizedes építőmunka eredményeképpen már újra régi fényében ragyog a város számos műemléke: a Zwinger, a Hofkirche (Udvari templom), a Kreuzkirche (Kereszt-templom), a Rathaus (Városháza), sőt még a lerombolt Frauenkirchét is felépítik, a béke és az újrakezdés jelképeként. „Történelem, művészet és természet lebeg a város és a völgy fölött, mint egy tulajdon harmóniájától elbűvölt akkord”, írta Drezda szülötte, Erich Kästner, és hozzáfűzte: „Csodálatos város, nem pedig drezdaiak által lakott múzeum”. Nem, Drezda már csak azért sem múzeum, mert a művészet és a városi élet itt teljes összhangban létezik egymás mellett. A híres Brühlische Terrassén, mely a város 16. században épült erődítményének maradványa, éppúgy sétál a közönség, mint a mellette levő kellemes parkban, és a kastély, a Hofkirche és az Augustusbrücke szinte csak kulisszáknak tűnnek a lomhán hömpölygő folyó mellett. (utazunk, szg, ú)